Észak-Korea már jóformán minden egyes napot egy újabb illegális rakétateszttel indít.
Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere a lányával közösen tekintette meg a rakétatesztet, ami már a sokadik ilyen akciója volt az elzárt ázsiai országnak idén.
A lépés valószínűleg feldühíti az Egyesült Államokat, ráadásul Irán kapcsán a nukleáris fegyverek fejlesztésének kérdése is felmerül.
Észak-Korea nem nézi jó szemmel, hogy az Egyesült Államok a szomszédban, az ellenséges Dél-Koreával gyakorlatozik.
Észak-Korea nem kevesebb, mint 12 harci repülőgépet indított a Dél-Koreával közös határ közelébe, melyre válaszul Dél-Korea 30 katonai repülőgépet küldött fel.
Japán kedden felszólította a lakosokat, hogy vonuljanak óvóhelyre, miután Észak-Korea legalább egy ballisztikus rakétát lőtt ki az ország északi része fölé, ami azonnali ellenlépéseket váltott ki Tokióból.
Japán hivatalos tájékoztatása szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat engedett a levegőbe, melyek több száz kilométert tettek meg a becsapódásuk előtt.
A tisztviselő szerint Észak-Korea tevékenységei tartós fenyegetést jelentenek, amelyre mielőbb megoldást kell találni, ennek érdekében pedig már megtették az első szükséges lépéseket.
Egyre nagyobb aggodalomra adhat okot, amit Észak-Korea csinál, a megfigyelések alapján arra lehet következtetni, hogy nukleáris tesztre készülhetnek.
A folyamatos rakétatesztek részeként Észak-Korea közel 10 rakétát engedett fel a levegőbe a hét utolsó napján, ami ismét jelzésértékű volt a részükről.
Az amerikai légierő az elmúlt hétvégén sikeres rakétatesztet hajtott végre, egy hónappal azután, hogy csúsztatni kényszerültek a programjukat a közelmúltban tapasztalt repülési rendellenességek miatt.