A két menedzser között több hasonlóság is van, a végjáték pedig akár még filmbe illő is lehet.
Jürgen Klopp is látta, hogy a győzelem szerencse nélkül biztosan nem jött volna össze.
A Crystal Palace sem találta az ellenszert a Liverpool ellen, Szoboszlai Dominik is kivette a részét a győzelemből.
Kihagyhatatlan láncszemmé vált Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál, minden megvan benne ahhoz, hogy a következő csapatkapitány legyen.
Egy hét leforgása alatt ez lesz a harmadik meccse Szoboszlaiéknak.
Sőt, véleményének nyomatékot adva egyenesen úgy fogalmazott, "a futballtörténelem legnagyobb vicce" lenne leírni a Manchester Cityt a bajnoki címért folytatott versenyben.
Jürgen Kloppot lenyűgözte a mérkőzés és egyenesen úgy fogalmazott, ez egy olyan mérkőzés volt, "amit soha nem fog elfelejteni".
A meccsdömping folytatódik, nincs megállás Szoboszlaiék számára.
Jürgen Klopp szerint a Liverpool „átment egy vizsgán”, amikor idegenben 1-1-es döntetlent játszottak a Manchester Cityvel szombaton.
Jürgen Klopp a nagy rangadó előtt nyilatkozott, amit izgatottan vár, de tudja jól, a világ legjobb csapata ellen fogna játszani.
Az elmúlt héten semmi mást nem kapott Nunez, csak kritikát, azonban Klopp egy hatalmas dicséretet tartogatott számára a Brentford elleni mérkőzés után.