Klopp elismerte, a Liverpool a szerencsének köszönhetően győzte le a Crystal Palace-t
Jürgen Klopp is látta, hogy a győzelem szerencse nélkül biztosan nem jött volna össze.
Mint ismert, a Liverpool szombaton 2-1-re legyőzte a Crystal Palace-t, noha a mérkőzés első 76 perce még a Liverpool edzőjének saját bevallása szerint is „nagyon rossz volt”. Klopp a sajtónak nyilatkozva sem rejtette véka alá véleményét:
„Ez 76 percnyi igazán rossz játék volt részünkről. Idejöttünk, és azt hiszem, láthattuk, hogy az elején a Crystal Palace bizonytalan volt, nagyon alacsony önbizalommal, és azt hiszem, nagyon sok mindent megtehettünk volna, de nem tettük.”
Klopp hozzátette, a Liverpool rossz teljesítménye arra vezethető vissza, hogy nagyon intenzív hetek vannak mögöttük, így egyes mérkőzések első félideje „néha trükkös” tud lenni. Rámutatott, a második félidőben már szemmel látható volt, hogy a Liverpool jobban akart teljesíteni, és Klopp is úgy érezte, egyre jobban irányították a játékot.
A 90min.com jelentése szerint Klopp azt is megjegyezte, a Liverpool ugyan egy pillanatra elveszítette a labdát a második félidőben, és komoly erőfeszítéseket kellett tenniük a védekezésben, a szerencse az ő oldalukra állt:
„Nagyon boldog menedzser vagyok ebben a pillanatban, és tudom, hogy szerencsénk is volt. Ha csak akkor nyersz, amikor nagyon jó vagy, akkor nincs esélyed arra, hogy igazán sikeres legyél, ez már csak ilyen.”