Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,77 Ft
Euró
388,03 Ft
Font
450,53 Ft
Bitcoin
62,572 $

Nagyot javított az Aranypart közbiztonságán a rendőrség idén nyáron

Túlnyomórészt garázdaság, testi sértés, lopás és kábítószerek miatt intézkedtek az egyenruhások idén nyáron.

Fotó: police.hu
Belföld

Kornis Vivien

Szerkesztő

A nyári hónapok statisztikai adatai megnyugtatóan alakultak, mindazok ellenére, hogy ezen a 600 méternyi szakaszon egy forgalmasabb napon több tízezer ember is megfordul. Amíg 2016. június 1. és augusztus 31. között 74 bűncselekményt regisztráltak, addig – a jelenlegi adatok alapján – idén 49-et. Ebből 28 esetet már felderített a rendőrség. A fenti időszakban a 92 napból 61 olyan nap volt, amikor nem történt, illetőleg nem jutott a hatóság tudomására bűncselekmény.

A jogsértő magatartások nagyobb részét 17 garázdaság és 8 testi sértés képezte, melyek elkövetőit szinte kivétel nélkül azonosították. Nem állhat minden szórakozó mellett egyenruhás, hogy elejét vegye a kulturált konfliktuskezelést messze maga mögött hagyó erőszaknak, de a rendfenntartók hatékony munkáját tükrözi, hogy aki – akár csak a pillanat hevében, az indulattól vezérelve – így cselekszik, az számíthat a felelősségre vonásra. Soron kívül David Pressman két szóval kommentálta Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij beszélgetését

Lopás miatt 14 eljárás indult, az adatok azonban azt mutatják, hogy a többségük a rendőrség vagyonvédelmi tanácsainak megfogadásával megelőzhető lett volna. A felügyelet nélkül hagyott, vagy éppen ottfelejtett táskák, pénztárcák és mobiltelefonok könnyű prédát jelentettek még az alkalom szülte tolvajok számára is.

Kábítószer-kereskedelem miatt egy esetben, kábítószer birtoklása miatt pedig mindössze két esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. Az elkövetők kilétét ezekben az esetekben is tisztázták – adta hírül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Fotó policehu

Tény, hogy az idegenforgalmi szezonban a városban lévők száma a többszörösére duzzad, ilyenkor megnövekedett látogatói létszám, és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. Éppen ezért a rendőrség az évnek ebben az időszakában megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, társhatóságokkal, polgárőrséggel valamint a vállalkozókkal szorosan együttműködve hajtja végre feladatait.

A Petőfi sétány közbiztonsága továbbra is kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes.

Görgess lejjebb, és tekintsd meg címlapunk híreit is!

Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A Nemzeti Választási Bizottság több mint négy millió forint bírságot szabott ki a határidőre vissza nem vitt ajánlóívek miatt.