Opitz Barbi a hét egyik leglátványosabb dekoltázsát prezentálta
Ezek a ruhák különösen jól állnak Barbinak, aki egy színes és érdekes egyéniség, és kizárólag a saját útját járja.
A nagyobb sztárokra általában jellemző, hogy maximálisan a saját útjukat próbálják járni, nem engednek különösebb befolyást, és mindent megtesznek azért, hogy az egyéniségük érvényesüljön. Alapesetben ez lenne a normális, de a világunk nagyon sokat változott az évtizedek alatt.
Az egyéniségnél nincs fontosabb, hiszen az alapján ítélnek meg bennünket, és ha nem magunkat adjuk, az csak egy maszk, egy álca, mely egy idő után deformálja a lelkünket. A sztárok azonban nincsenek könnyű helyzetben, mert komoly rajtuk a nyomás.
Érdekes, mert Opitz Barbin például nem érezni mindezt, mintha a nyomás nem lenne rá hatással, és az X-Faktorban is többek között emiatt nyerhette meg. Remekül tudott élni a lehetőségekkel, és nem remegett meg a fontos pillanatokban.
Curtis volt párja, Krisztike tiszta vizet öntött a pohárba
Azt sem mondhatjuk, hogy irányított lenne a karaktere, mert maximálisan a saját egyéniségét hozza, és több stílust kombinál egyszerre. Ezen a héten egy nagy budapesti eseményen járt, ahol ő volt az egyik sztárvendég.