Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,27 Ft
Euró
387,86 Ft
Font
451,13 Ft
Bitcoin
61,025 $

A monori ellenzéki jelölt kegyeletsértő kommentet írt, most visszalépett a jelöléstől

Gér Mihály korábbi kegyeletsértő kommentjei miatt lép vissza, erről pedig Facebook-oldalán számolt be.

Fotó: Facebook/Gér Mihály
Belföld

Borbély Fanni

Szerkesztő
TÉMÁK

A monori ellenzéki jelölt egy 5 és fél évvel ezelőtti eset miatt került igen kellemetlen helyzetbe, nem sokkal a választás előtt. Gér Mihály a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, ám most újra felbukkant egy régi eset, mely miatt kénytelen volt visszalépni – írja az Infostart.

Gér Mihály 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton, melynek következtében a fiú életét vesztette, a lány pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Fontos megjegyezni, hogy a Gér vétlen volt a balesetben, miután a piros lámpánál szaladt ki elé a fiatal pár, azonban később azzal vádolták, hogy érzéketlen, amiért kegyeletsértő módon nyilvánult meg a közösségi médiában.

Az akkori zárt csoportos Facebook-bejegyzések pedig most előkerültek, melyekről a Bennfentes elnevezésű lap készített képernyőfotókat, és osztott meg a nyilvánossággal. A képernyőfotók tanúsága szerint Gér arra panaszkodott, hogy autója „csupa velő meg haj és tök undi”, valamint megjegyezte, hogy „részegen ne rohanjatok elém a piroson lécci”.

A bejegyzésben pedig tovább is ment, és azt írta, „na ki ölt ma embert”, valamint, hogy „a csajt csak megnyomorítottam”, amikor pedig arról kérdezték, hogy mi történt valójában, úgy reagált, az áldozatok azt gondolták, erősebbek az Audijánál, őt viszont megvédte a „fém váz”. A képernyőfotók nyilvánosságra hozatala után Gér a Facebookon jelentette be visszalépését:

„Hat évvel ezelőtt baleset részese voltam, vétlenségemet jogerős bírósági ítélet mondta ki. A jelöltállítási folyamatban erről tájékoztattam az ellenzéki összefogás illetékeseit. Ugyanakkor ma napvilágot látott egy privát csoportba írt üzenetem, amelyet közvetlenül a baleset után, sokkhatás alatt írtam. Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek. Bár nem tehettem róla, az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Rendkívüli módon sajnálom a történteket, és ezúton is szeretném együttérzésemről biztosítani az áldozatok hozzátartozóit”.

A monori jelölt visszalépése után azonban sürgősen cselekednie kell az ellenzéknek is, hiszen jelenleg csak a fideszes Pogácsás Tibor az egyetlen hivatalos jelölt a Pest megyei 10. választókerületben.