Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,84 Ft
Euró
388,17 Ft
Font
452,51 Ft
Bitcoin
63,581 $

Megharagudott testvére barátjára, ám tévedésből valaki mást ütött el kisteherautójával

A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot azzal a fiatal külföldi állampolgár férfival szemben, aki a vád szerint haragosa bátyjának nekiment az általa vezetett kisteherautóval.

Fotó: ugyeszseg.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A vád szerint a vádlott 2019-ben egy Barcs melletti faluban lakott együtt lánytestvérével és annak barátjával, akivel egy családi vita kapcsán megromlott a viszonya.

A férfi 2019 szeptemberében otthonának utcájában közlekedett 2310 kg saját tömegű tehergépkocsival, amikor észrevette az úttest szélén álló és családtagjaival beszélgető sértettet. Mivel a sértett hasonlított öccsére, ezért a vádlott azt hitte, hogy haragosa áll az út mellett. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

A terhelt ekkor gázt adott, a járművet a sértett felé kormányozta, majd 52-55 km-es sebességgel elütötte. A sértett az ütközés erejétől közel 13 métert repülve az út melletti árokba zuhant, a vádlott pedig autójával egy sóderhalomnak ütközött és az úttesten keresztben állt meg.

A sértettnek az elütés következtében 12 hét alatt gyógyuló töréses sérülései keletkeztek, azonban a jármű sebességére és tömegére tekintettel életveszélyes, vagy halálos sérüléseket is szenvedhetett volna.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a férfival szemben.

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.