Szó szerint életet menthetnek Beyoncé "Virgo's Groove" és Taylor Swift "You're Losing Me" című dalai, legalábbis ezt állítják az American Heart Association (AHA) szakértői.
Az unióban évente 2,7 millió embernél diagnosztizálnak rákot, akik közül 1,3 millióan vesztik életüket a betegség miatt.
A krónikus májbetegség és egyes rákfajták kockázata is alacsonyabb lehet.
Különösen a 25 és 44 év közötti csoportban növekedett a moralitás, 2020-ban 25 százalékkal, 2021-ben pedig 22 százalékkal többen haltak meg az előrejelzéshez képest.
Sokan csak legyintenek, amikor azt hallják valakiről, hogy depressziós, pedig valójában egy kifejezetten súlyos mentális betegségről van szó.
Mind tudjuk, fogyni úgy lehet, ha kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit elégetünk, ez azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik; a stressz-evés belénk van kódolva, és nem könnyű legyőzni.
Meglepő lehet, de nem csak a túl kevés, hanem a túl sok alvás is összefüggésbe hozható a kognitív teljesítmény romlásával, például a memória, vizuális figyelem és problémamegoldó készség terén.
Eddig 6,4 millióan vettek fel legalább egy védőoltást a covid ellen, azonban a szakértő szerint a népességnek ennél sokkal kisebb része tekinthető védettnek.
Örök aggodalom forrása a legifjabbak folyadékpótlása, sok gyerek ugyanis a kínálás ellenére is csak a kánikulában hajlandó értékelhető mennyiséget fogyasztani, néhány trükkel azonban meghozható a kedvük az iváshoz.
Nincs is annál lelombozóbb, mikor a hosszú, kínkeserves fogyókúra befejezése után a leadott kilók egycsapásra visszatérnek. De mégis mi az oka annak, hogy nem vagyunk képesek megtartani a nehezen elért testsúlyunkat?
A D-vitamin hiánya, a kevés alvás és a stressz is felelős lehet azért, hogy tavasszal jóval fáradtabbnak érezzük magunkat a szokásosnál.