Elhalaszthatják a kormányzati barnamezős lakásprogramot

Illusztráció/Twenty20
not image

Takács Petra

2021. október 18. - 04:58

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára két éve jelentette be a kormányzati lakásprogram új barnamezős elemét, ami minden bizonnyal csúszni fog.

Az eredeti menetrend szerint már régen túl lennének az első „azonnali” beépítésre alkalmas akcióterületek kijelölésén és a korábbi remények szerint jó néhány helyen már el is kezdődött volna az építkezés. De erről szó sincs. Nemhogy a beruházások nem indultak el, de még a fejlesztések színhelyéül szolgáló akcióterületeket sem jelölte ki a kormány. Holott hasznosítandó övezetek akadnak bőven – írta a Népszava.

Az utolsó fővárosi rozsdaövezeti kataszter szerint Budapesten összesen 3507 telket, azaz 2945 hektárt, több, mint 4200 focipályányi egykori üzemi területet érinthet a kormány programja. Vidéken 2000 rozsdaterületet tartanak nyilván. Az ingatlanszakma ugrásra készen várja az indulást. A kormány pedig egy kormányrendelettel gyakorlatilag áfamentessé tette a rozsdamezős akcióterületeken épülő lakásokat, ami sok milliós árelőnyt jelenthet a vásárlóknak.

A szeptember elsején hatályba lépett rendelet értelmében vissza nem térítendő támogatásként fizetik ki a rozsda-lakások 5 százalékos áfáját. Ráadásul ez a kedvezmény gyermekszámtól függetlenül is elérhető. Arról pedig már korábban döntöttek, hogy a rozsda-projektek kiemelten közérdekű beruházásnak minősülnek, ami meggyorsítja és leegyszerűsíti az engedélyek megszerzését – tették hozzá.

A kormány ezzel tágra nyitotta a kiskapukat az ingatlanfejlesztők előtt, akik így az önkormányzatokat megkerülve indíthatnak nekik tetsző beruházásokat, akár a helyi településrendezési szempontok és érdekek figyelmen kívül hagyásával” – magyarázta Erő Zoltán, Budapest főépítésze.

A szakember hozzátette, a fővárosi önkormányzat részben a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) javaslatát véleményezve tavaly decemberben nyújtotta be városfejlesztési szempontú tanulmányát, amelyben megjelöltek több rehabilitációra alkalmas – óbudai, észak-csepeli, rákosrendezői, Váci út menti, soroksári, kőbányai és XI. kerületi – barnamezős területet is.