Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Már tesztelik a négynapos munkahetet Spanyolországban

Spanyolország lehet a világ első állama, ahol érvénybe léphet az új munkatörvény, melynek keretében öt napról négy napra csökkentenék a kötelező munkanapokat.

Több száz nyugdíjmilliomos van jelenleg Magyarországon

Miközben egy átlag nyugdíjas havonta 100-150 ezer forintot kap, addig vannak, akik ennek tízszeresére is jogosultak.

A gyerekek mentális krízise miatt kötelesek újranyitni az iskolákat az USA-ban

Washington államban április végéig be kell szüntetni a távoktatást, ugyanis a pszichológusok és pedagógusok szakszervezete úgy ítélte meg, a lezárások folytatásával egész életre tartó lelki sebeket okozhatnának a gyerekeknek.

Már megnézhetjük az idei adóbevallás-tervezeteket az interneten

Varga Mihály pénzügyminiszter legutóbbi Facebook-posztjában arról írt, hogy a NAV honlapjára már felkerültek az idei bevallás-tervezetek.

Exatlon-Zsófi semmit sem bánt meg, hiába a rengeteg kritika

A versenyből kiesett Zsófi tisztázta, hogy semmit sem bánt meg, hiába voltak konfliktusai és összességében egy nagyon szegényes statisztikával a neve mellett esett ki.

Darabokra szedhetik Kína egyik leggazdagabb emberének médiabirodalmát

Jack Ma, az Alibaba csoport alapítója és vezére nem ápolja a legjobb kapcsolatot a kínai kormánnyal, amely Kínában azt jelenti, hogy az élete sincs teljes mértékben biztonságban – hiába a világ egyik leggazdagabb milliárdosa.

Újabb állam tiltja be a kozmetikumok állatkísérleteit, Kína is enyhít a szabályokon

Virginia állam teljes mértékben betiltaná az állatokon végzett szépségápolási célú kísérleteket, hosszú küzdelmek után pedig Kína is enyhít a szigorú követelményein, amelyek az országba importált kozmetikumokra vonatkoznak.

Világszerte hatalmasat javult a levegő minősége a lezárásoknak köszönhetően

A koronavírus-világjárvány kirobbanása miatt hozott intézkedések világszerte a levegő minőségének javulását okozták, a szennyezettség azonban a korlátozások enyhítésével és az egyes országok gazdasági fellendülésével valószínűleg hiánytalanul visszatér.

Egy őrületesen izmos kép Exatlon-Franciskáról

Itt épp hátgyakorlat közben figyelhetjük meg az Exatlonból kiesett bajnokot, akinek az egyik fő célja, hogy az operációja után ismét csúcsformába kerüljön.

Így változott megyénként a koronavírus-fertőzöttek száma keddre – 3.16.

Továbbra sem csillapodott a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, hiszen az elmúlt napokhoz hasonlóan kedden is tovább emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.

Komoly hózáporok és fagyok jöhetnek a héten

Azután, hogy múlt héten valamelyest enyhült az idő, péntekre ismét visszatérhet a fagy szinte az egész ország területére.

Lazítottak a Las Vegas-i kaszinók korlátozásán, kígyózó sorokban várnak az emberek

Habár egyelőre csak 50 százalékos kapacitással, de újra megnyitották kapuikat a Las Vegas-i kaszinók, a közösségi médiában pedig szélsebesen terjednek a felvételek az újranyitásokról és a kialakult embertömegről a kaszinók környékén.

Bőrgyógyászok árulták el, ők hogyan küzdenek a maszkok miatt kialakult aknéval

A legprofibbakat is érinti az egésznapos maszkviselés miatt kialakuló akne és bőrproblémák, most elárulták, ők hogyan küzdenek meg ezzel.

Felborult egy autókat szállító kamion az M7-es autópályán

Felborult egy autókat szállító kamion Zamárdi térségében, ezért Letenye irányába félpályás útlezárás van érvényben; a rendőrök a forgalmat a 7-es számú főútvonalra terelik.

A főpolgármester nem tud róla, hogy Budapesten új korlátozások lépnének érvénybe

Miközben Budapesten és Pest megyében azonosítják naponta a legtöbb koronavírus-fertőzöttet, további intézkedéseket egyelőre nem tervez a kormány ezekben a térségekben.