Dollár
397,90 Ft
Euró
404,96 Ft
Font
479,96 Ft
Bitcoin
23,566 $

Csökkent a koraszülések száma a lezárások alatt

Fotó: Fé Ngô/Unsplash
not image

Kornis Vivien

2021. március 19. - 23:41

Az egyesült államokbeli Tennesseeben márciusban léptek életbe először a koronavírus-járvány elleni harc érdekében bevezettett korlátozások – egy frissen megjelent tanulmány szerint a lezárások kezdete óta 14 százalékkal csökkent a koraszülések száma.

A koraszülött babáknál nagyobb a morbiditás és mortalitás kockázata, mint a várt időben érkező csecsemőknél – hívja fel rá a figyelmet a JAMA Pediatrics folyóiratban ma bemutatott tanulmány.

Soron kívül Drasztikusan nőtt a határsértők száma az idei évre, már több mint ezer embercsempészt fogtak el

Dr. Stephen Patrick, a Vanderbilt Központ igazgatója és Monroe Carell Jr., a Vanderbilt Gyerekkórház neonatológusa munkatársaikkal együtt arra figyeltek fel, hogy a szokásosnál kevesebb csecsemő van a kórház koraszülött intenzív osztályán. A tennessee-i Egészségügyi Minisztérium és a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) együttműködésével kezdték meg a kutatásukat arra vonatkozóan, hogy az anekdotikus megfigyeléseik összefüggésben lehetnek-e az egész államra vonatkozó lezárásokkal.

Az EurekAlert! összefoglalója szerint a tanulmány az Egyesült Államokban elsőként erősíti meg, hogy az, hogy több ember kénytelen otthon maradni, ezzel együtt pedig több időt nyugalomban, pihenéssel tölteni, hozzájárult a késői koraszülöttek (34-35 hét) számának csökkenéséhez.

A koraszülés országszerte 10-ből 1 csecsemőt érint, ez pedig jelentős károkkal jár mind a gyermekeknek, mind a családoknak és a közösségeknek. Vizsgálatunk hasonló európai tanulmányokkal párosulva bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a Covid-19 járvánnyal szemben meghozott intézkedések miatt való gyakoribb otthontartózkodás a spontán koraszülések számának csökkenésével jár. Míg ezek az eredmények igazán biztatóak, továbbra is dolgoznunk kell azon, hogy más komplikációk, mint például a halvaszületések száma, ne emelkedjen ebben az időszakban

– mondta el Dr. Patrick.

Dr. Elizabeth Harvey, a tanulmány vezető szerzője, a CDC várandós nőkkel és gyermekekkel foglalkozó epidemiológus munkatársa elmondta, hogy annak ellenére, hogy kevesebb csecsemő jött világra idő előtt a vizsgált időszakban, több baba szorult légzéssegítő ellátásra, amely azt jelentheti, hogy betegesebbek lehetnek, ez pedig további vizsgálatokat kíván.