Dollár
424,44 Ft
Euró
413,17 Ft
Font
461,99 Ft
Bitcoin
19,516 $

Őrizetbe vettek három embert a cannes-i rendőrőrsnél történt késelés miatt

Fotó: Police Nationale/Twitter
not image

Takács Petra

2021. november 9. - 17:25

Három embert őrizetbe vettek a dél-franciaországi Cannes központi rendőrőrse előtt elkövetett késelés merénylet miatt – közölték kedden rendőrségi források.

A tájékoztatása szerint az egyik előállított az elkövető alkalmazottja a kőműves vállalkozásában, egy másik pedig a szállásadója.

Soron kívül ENSZ-képviselő: „a nyugati nemzetek országunk feldarabolására törekszenek”

Még mindig az elkövető indítékait próbáljuk megérteni” – jelezte a rendőrségi forrás.  

A megtámadott rendőrök szerint a támadó a profétára hivatkozott a támadáskor, de az ügyben hivatalos személy elleni emberölési kísérlet miatt indított eljárást a helyi ügyészség, a párizsi terrorelhárítási ügyészség egyelőre csak “megfigyelőként” figyeli a nyomozást.

Az algériai állampolgárságú, de Európában több mint egy évtizede legálisan tartózkodó 37 éves támadó hétfő reggel fél 7-kor jelent meg a cannes-i központi rendőrőrs előtti parkolóban, és egy járőrözésre készülő rendőrautóban helyet foglaló rendőrökre támadt késsel.

A golyóálló mellényt viselő rendőrök nem sérültek meg, a támadót szolgálati fegyverükkel ártalmatlanították. Az elkövetőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol megműtötték, az állapota már stabilizálódott, de még nem tudták kihallgatni.

A grasse-i ügyészség az elkövető cannes-i lakásában végzett házkutatás után hétfő este azt közölte, hogy semmi nem utal arra, hogy a férfi iszlamista, vagy arra, hogy valamilyen dzsihadista csoporttal került kapcsolatba. A titkosszolgálatok látókörébe soha nem került, nem szerepel semmilyen nyilvántartásban, és soha nem volt dolga a rendőrséggel.

(MTI)