Mindössze 24 óra leforgása alatt 30 kínai katonai gép jelent meg Tajvan szigetének környékén, miközben óriási erejű földrengés rázta meg őket.
A férfi először arra vette rá a nővért, hogy mobiltelefont és dohányt csempésszen be neki, de később egy fegyverhez is hozzá akart jutni rajta keresztül.
A rendőrök száz kilométerre az otthonától találtak rá, miután felhívta a Polaris-t, az emberkereskedelemmel foglalkozó amerikai forródrótot.
A brüsszeli testület vizsgálatai nem terjednek ki sem kínai akkumulátorok behozatalára, sem az EU-ban megvalósuló kínai beruházásokra.
Az ENSZ szakértői egy friss jelentésben figyelmeztettek, annak ellenére, hogy már közel egy éve megköttetett a tűzszünet, még mindig folytatódnak az atrocitások Tigrében.
A fiatal fiú egyik napról a másikra lett milliomos, később azonban kiderült, hogy hiba történt, vagyis a gazdagság számára nem tartott sokáig.
Úgy tudni, a neonáci csoport amerikai kapcsolatokkal is rendelkezett.
Újabb áldozatot szedett a ritka agyevő amőba.
A lakók többsége már aludt, amikor nem sokkal éjfél előtt hirtelen megrázkódott a ház, és fülsiketítő zaj hallatszott.
Az azonosítás érdekében olyan információk adhatók ki, mint a donorok teljes neve, születési dátuma, valamint a legutolsó ismert címük.
A szeptember 14-i adatok szerint az azt megelőző héten 1529 ember fertőződött meg, de Horvátországban és Montenegróban is egyre több a beteg.