Clouds
21 Budapest
Dollár
360,18 Ft
Euró
388,44 Ft
Font
433,72 Ft
Bitcoin
23,068 $

Vádat emelt az ügyészség az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében

Fotó: A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2019. március 24-én. A férfi három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt. MTI/Mihádák Zoltán
Bűnügy
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

A vádirat szerint Turek korábban a Csontkezű bűntársa volt, s egy ideig „közeli baráti viszonyt ápoltak”, ám ez később „meglazult”.

A Fővárosi Főügyészség egy 1999-es gyilkosság miatt emelt vádat, majd indítványozta, hogy az elkövető és a felbujtó életfogytig tartó fegyházbüntetést kapjon előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölésért.

Soron kívül A Fidesz szerint Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött

A vádirat szerint a felbujtó, a Turek néven ismert H. Sándor korábban a Csontkezűként emlegetett Döcher György bűntársa volt, s egy ideig „közeli baráti viszonyt ápoltak”, ám ez később „meglazult”. Így Turek később Sátor Lajostól, egy szlovákiai bűnszervezet vezetőjétől kért segítséget, hogy megölesse a férfit.

1992. február 2-án az újpalotai Palotás kisvendéglőhöz indult egy szlovák férfi, akit Sátor küldött oda, majd a bejárattól tíz méterre található bokszhoz ment, ahol Döcher ült a feleségével, valamint a testőrével, a Bolgár Misiként ismert Marinov Dimo Dimitrovval.

Az elkövető géppisztolyt vett elő, majd másodpercek alatt kivégezte a Csontkezűt és testőrét, a nőt viszont életben hagyta, ezt követően kilépett a vendéglő ajtaján, a közelben várakozó autóba ült, és elhajtott – számolt be a hvg.hu.

Mint kiderült, Sátor két emberét bízta meg a gyilkosság végrehajtásával, akik közül az egyik B. Károly volt, őt H. Sándorral együtt 2021-ben fogták el, a másik személy pedig Sz. Árpád volt, aki időközben elhunyt.