Az Enigma névre keresztelt drágakőről szakértők azt feltételezik, hogy az univerzum mélyéről származhat.
Egészen érdekes teóriát állított fel az egyik önjelölt ufószakértő, aki azt állítja, öt különböző, földönkívüliek által épített létesítmény nyomaira bukkant.
A St. Louisban található Washington Egyetem kutatói rájöttek, hogy egy bizonyos fehérje felszaporításával a standard immunterápiás gyógyszerek hatékonyságát jelentősen növelni lehet.
A csillagászok sokáig úgy gondolták, hogy a Ceres egy sivár kőzetbolygóként kering a Naprendszerben, azonban nemrég kiderült, hogy akár nagy mennyiségű víztartalékai lehetnek.
Egy robbanás mindig veszélyes, és ha az egy atomfegyverrel párosul, akkor a károk óriásiak lehetnek, miközben az embereknek nagyon kevés az esélyük a túlélésre.
A NASA nemrég figyelmeztetett, hogy az elkövetkező héten két hatalmas kozmikus űrszikla is megközelítheti bolygónkat, amelyekre nem árt jobban odafigyelni.
A technika fejlődésével a jövőben nagyon átalakulhatnak a légi harcok, és azok komoly előnybe kerülhetnek, akik rendelkeznek a szükséges technológiával.
Az univerzumban rendkívül ritkának számít ez az esszenciális elem, azonban nemrég olyan égitestek nyomaira bukkantak, melyek alapján bebizonyosodott, az élet sokkal gyakoribb jelenség a kozmoszban, mint azt korábban gondoltuk.
A Chicagói Field Természettörténeti Múzeum kutatócsapat egy majdnem 170 éve húzódó rejtélyt oldott meg a különös élőlénnyel kapcsolatban.
Nácik vagy ufók? Bizarr, 120 méteres jégbe fagyott hajószerű roncsra bukkantak az Antarktiszon
Egy 1987-ben azonosított szupernóva-robbanás után keletkezett neutroncsillagot fedeztek fel, ami 170 ezer fényévre található Naprendszerünktől.