A texasiak szeptembertől engedély nélkül hordhatják maguknál fegyvereiket

Fotó: Flickr/seanjsavage
not image

Borbély Fanni

2021.június.18 - 08:15

Texas republikánus kormányzója új törvényt írt alá: szeptembertől kezdve az amerikai állam polgárainak már nem lesz szükségük engedélyre ahhoz, hogy fegyvert fogjanak.

Az amerikai Texas államban szeptember 1-jétől már nem lesz szükség engedélyre a fegyverviseléshez. Greg Abbott republikánus kormányzó aláírta a vonatkozó törvényt, ennek megfelelően pedig bárki, aki legalább 21 éves, és akire nem vonatkozik a fegyverviselésre vonatkozó kifejezett korlátozás, nyilvánosan mutatkozhat fegyverrel.

Az új szabályozást májusban fogadta el a republikánus többségű texasi szenátus és képviselőház. A támogatók azzal érveltek, hogy az Egyesült Államok és Texas alkotmánya lehetővé teszi a nyilvános fegyverviselést, Abbott pedig bejelentette, hogy aláírja a törvényt, amint az a képviselőház mindkét kamarájában elfogadásra kerül.

A fegyvertartási engedélyek eddig kötelezőek voltak az államban: ahhoz, hogy megkaphassák, a texasiaknak ujjlenyomatot kellett adniuk, több órás lőfegyverhasználati képzésen kellett részt venniük, valamint írásbeli és gyakorlati vizsgát kellett tenniük, egyéb követelmények mellett. A nyílt és rejtett fegyverviselést azonban most külön engedély nélkül is lehetővé tették.

Az új szabály ellenzői, akik főként a demokraták soraiból érkeztek, azzal érvelnek, hogy a fegyverek kezelésének megkönnyítése az erőszak növekedéséhez vezethet. Példaként említették a Texas fővárosában, Austinban történt lövöldözést, amelynek során a múlt héten egy ember meghalt, 13 pedig megsebesült, valamint a 2019-es El Paso-i szupermarketben történt lövöldözést, amelynek során 22-en meghaltak és 23-an megsebesültek.

Veronica Escobar demokrata képviselő a Twitteren azzal vádolta Abbottot, hogy “eladta a fegyveres erőszak áldozatait”, és a fegyverlobbi érdekeit a túlélők érdekei fölé helyezte – írta. A demokrata Vikki Goodwin sikertelenül fordult a kormányzóhoz, hogy vétózza meg a törvényjavaslatot, amelyet “szörnyűnek” nevezett.

Texas azonban nem az első amerikai állam, ahol ilyen rendelkezést hoztak, Tennessee áprilisban hasonló törvényt fogadott el, azonban Nevadában a leglazább a szabályozás. Itt már 18 éves korúak is vásárolhatnak engedély nélkül fegyvert, akár bolhapiacokon vagy az interneten is.

Európához képest az Egyesült Államokban a fegyvertörvények általában nagyon lazák. A támogatók az 1791-ben elfogadott második alkotmánymódosításra hivatkoznak, amely szerintük alanyi jogon lehetővé teszi az amerikai állampolgárok számára a fegyverviselést – írja a Spiegel.

Azonban rendszeresen történnek halálos kimenetelű incidensek lőfegyverekkel, amelyek többsége az Egyesült Államokban könnyen megvásárolható. A CDC, a közegészségügyi ügynökség a legfrissebb, 2018-as statisztikáiban összesen 39 740 lőfegyverrel bekövetkezett halálesetet – azaz naponta valamivel több mint 100 halálesetet – jegyzett. Az esetek körülbelül 60 százaléka öngyilkosság volt, és körülbelül 30 százalékuk gyilkosság.