A Debrecen sem tudott mit kezdeni a Ferencvárossal, 4-1-es vereséget szenvedtek, és távolabb kerültek a dobogótól.
Egy több mint őrült mérkőzésen kapott ki a Debrecen a Diósgyőrtől, ami 3 pontjába került Dzsudzsák csapatának.
Azt követően, hogy a Paks belefutott egy nagyobb pofonba Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, egy döntetlen is elegendő volt a Ferencvárosnak a bajnoki címhez.
A Puskás Akadémia vitte be a következő nagy gyomrod a Paksnak, akik már sorozatban öt vereségnél járnak.
A Bognár György vezette Paks fennállása egyik legrosszabb formájában játszik, ráadásul legutóbb egy igen nagy pofonba rohantak bele a Puskás Akadémia otthonában.
Minden bizonnyal a Ferencváros ma bajnoki címet ünnepelhet az NB1-ben, amit élőben közvetít a televízió.
Azok, akik a Ferencváros mérkőzésére voltak kíváncsiak, örülhettek, mert egy drámai találkozót láthattak a ZTE ellen.
Azok, akik az NB1 rajongói, szintén élőben követhették figyelemmel az eseményeket szombaton, ráadásul három nagy csapat is pályára lépett.
Sztankovics nem lehetett ott a Ferencváros kispadján, és noha 2-0-ra is vezettek, a ZTE képes volt visszakapaszkodni, majd jött a dráma.
Az MTK végül nem tudott nyerni a Diósgyőr ellen, akik az utolsó pillantókban mentettek pontot Budapesten.
Egyre csak zuhan a Paks, és hamarosan a második helyüket is elveszíthetik, ami igazi kudarc lenne, tekintve, hogy nemrég még a bajnoki címért harcoltak.