Köszönhetően a riválisok sorozatos pontvesztésének és a Chelsea nagy hajrájának, a londoniak ott lesznek az egyik európai kupában a következő szezonban.
Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára a Brighton ellen, akik ugyan korán megszerezték a vezetést, végül pontok nélkül távoztak az Anfield Roadról.
A vártnak megfelelően Szoboszlai Dominik kezdeni fog a Brighton ellen az angol bajnokság aktuális fordulójában.
Szoboszlai Dominik várhatóan ismét a Liverpool kezdőcsapatában kap helyet, már csak a válogatottban nyújtott jó teljesítménye miatt is.
De Rossi nagyon össze rakta a római alakulatot, és meglepetésre egészen simán, 4-0-ra verték a Premier League-ben szereplő Brightont.
Nemcsak a Liverpool lép pályára csütörtökön az Európa-ligában, hanem többek között az AS Roma is, akik kiváló formában vannak.
Nem sokkal az AS Roma-Brighton Európa-liga találkozó előtt késelték meg a két Brighton-szurkolót Olaszországban.
Nem várt módon több mint jól jött ki a legutóbbi fordulóból a Liverpool, mivel három riválisa is vereséget szenvedett.
A Liverpool hasonlóan a Chelsea is egy igen fordulatos és izgalmas mérkőzést zárt a Premier League 14. fordulójában.
Haaland gólja is jól mutatja, hogy a legkisebb hibát is képes megbüntetni, és gyakorlatilag bárhonnan betalál a kapuba.
A Manchestert City relatíve hosszabb idő után ismét nyerni tudott, és újra vezetik az angol bajnokságot.