Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,64 Ft
Euró
388,68 Ft
Font
452,59 Ft
Bitcoin
63,842 $

Tarlós István szerint nem igaz, hogy kiárusította volna Budapest vagyonát

Az egykori főpolgármester visszautasítja az MSZP-LMP-Párbeszéd állítását, miszerint a Tarlós-éra alatt kiárusították volna a főváros teljes vagyonát.

MTI/Máthé Zoltán
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Tarlós István elmondta, aki az ellenzéki pártok közleményét megfogalmazta, „ részint fogalomzavarban szenved, részint érzéki csalódások gyötörhetik.”

A politikus hozzátette, hogy a „kiárusítás” elsősorban azt jelenti, hogy mindent eladunk úgy, hogy nem marad belőle semmi, szerinte ez az állítás csak egy káprázat az ellenzéki szövegszerkesztő részéről. Soron kívül Rendkívüli sajtótájékoztatón tesz bejelentést Nagy Márton az üzemanyagárakról

A miniszterelnöki megbízott továbbá kiemelte, hogy „nem kis nehéz­ségek árán” visszavásárolták, visszaszerezték a városnak a húszéves MSZP–SZDSZ-kurzusok idején a külföldieknek eladott Fővárosi Vízműveket, és ugyanezt indították el a csatornázási művekkel is.

Tarlós emlékeztetett, hogy több milliárd forintot szereztek vissza Budapestnek az MSZP–SZDSZ által kötött és az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF által súlyosan kifogásolt, „fergeteges 4-es metró szerződések és megbízások keserves módosításával”.

Külön diszkrét bája van, hogy a 4-es metró szerződéseit, amelyeket jóval 2010 előtt kötötték a 2019-es választás után nemes egyszerűséggel átnevezték a Tarlós-éra korrupciógyanús ügyének.”

Az ex-főpolgármester szerint a baloldal 2010-ben Budapesten 250 milliárdos adósságállományt, elöregedett járműparkkal rendelkező BKV-t, „már 25-30 éve érintetlen, romhalmaz” 3-as metrót és a félkész, akkor minden forrást felemésztő 4-es metrót hagyott hátra, utóbbi beruházással, mellyel „még négy éven át kellett küszködniük”.

Magyar Péter vezetésével ott lesz a Tisza Párt a fővárosi önkormányzati választáson

Nincs több kérdés, a Tisza Párt időben leadta 12 fős fővárosi listáját a Nemzeti Választási Irodánál, így Magyar Péter vezetésével ott lesznek a fővárosi önkormányzati választáson.