Sztárban Sztár leszek! Kökény Dani hihetetlen volt (videó)
Kökény Dani most érkezett meg a műsorba, olyan nagyot ment, hogy Köllő Babett nem akarta elhinni, hogy a fiatal fiú hangját hallotta.
Kökény Daninál nem sok szerényebb énekest és tehetséget találhatunk, ebben biztosak vagyunk. Korához képest sokkal érettebb, aki egyszerűen csak bizonyítani és fejlődni szeretne, mert ez a legfontosabb.
Dani ugyan nem kapott lehetőséget a Sztárban Sztár leszek! utolsó válogatóján az élő műsorokra, egy nem várt sérülés miatt mégis bemutatkozhatott. Voltak jobb és rosszabb teljesítményei, de a közönség mögötte áll, és fejlődik.
Emiatt is több mint hálás, igyekszik kezelni a rá nehezedő nyomást, illetve azt, hogy ezrek rajonganak érte, és mindenki felismeri az utcán. Ez pedig távolról sem könnyű, különösen ilyen fiatalon, de nem is lehetetlen.
Legutóbb is mindent beleadott, megpróbálta megfogadni a kritikákat, és végül az este egyik legnagyobb meglepetését hozta. Óriási falatot kapott ezzel, hiszen Louis Armstrong bőrébe kellett bújnia, akinek igen nehéz utánozni a hangját.
A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra