Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) döntése értelmében megtiltotta a forgalmazását és reklámozását a Virostop orrspray és Virostop szájspray készítményeknek, melyre a termékeket forgalmazó vállalat közleményben reagált.
Nagyon szoros párosításokat sorsoltak ki az Európa Liga negyeddöntőjére, az Arsenal és a Villareal örülhet jobban, a Manchester Unitedra és a Romára nehéz összecsapások várnak.
Megerősítette a török védelmi minisztérium, hogy rakétatámadás érte az ország egyik déli tartományát csütörtökön, melyet Szíriából lőttek a térségbe.
Megismétlődik a 2018-as BL-döntő, ugyanis a Real Madrid a Liverpool kapta a legjobb nyolc között, miközben a tavalyi döntő is ismét lejátszásra kerül, ugyanis a Bayern München a Paris Saint-Germainnel fog találkozni.
Kína az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt is nekiment az Egyesült Államoknak többek között a járványkezelésük, a rendőrök etnikai alapú túlkapásai és a „korábbi népirtások” miatt.
Wang Ji, Kína külügyminisztere egy sajtótájékoztató során úgy fogalmazott, hogy egészen addig nem fog eljönni a világbéke, ameddig az Egyesült Államok fel nem hagy azzal a gyakorlattal, hogy megpróbál beavatkozni más országok belső ügyeibe.
Az Apple bejelentette, hogy a világ második legnagyobb okostelefon-piacán, Indiában fogják összeszerelni az iPhone 12 modelljüket.
A keddi nap folyamán bejelentette Oroszország észak-koreai nagykövetsége, hogy az összes Phenjanban állomásozó külföldi diplomatának megtiltották az otthonuk elhagyását a koronavírusra és a Pekingre is lesújtó homokviharra tekintettel.
A mianmari katonai junta elrendelte az emberei számára, ne finomkodjanak, ha a tüntetések leveréséről van szó, és ha kell, öljék is meg azokat, akik nem hajlandók elfogadni a katonai rezsimet.
Martin Griffiths, az ENSZ jemeni mediátora elárulta a Biztonsági Tanács keddi ülése folyamán, hogy a háború teljes erővel tért vissza az országba, és ismét figyelmeztette az országokat, hogy egy nagyon súlyos éhínséggel néz szembe az ország.