Életének 61. évében elhunyt John Magufuli, Tanzánia elnöke, aki már hetek óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt és sokan azt feltételezték, hogy maga is koronavírus-fertőzött lett. A „bulldózer” becenévre hallgató elnök végül szívroham áldozata lett.
Összesen 41 vádpontban ítélték el a hírhedt Facebookos zsarolót, Buster Hernandezt, aki összesen 75 év letöltendő szabadságvesztést kapott, amelyet egy szövetségi börtönben kell letöltenie.
Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője brutális részleteket ismertetett arról a kínai férfiról, aki sebészollóval szurkált meg egy lélegeztetőgépen lévő beteget.
Fontos bejelentéseket tett a magyar kormány azt követően, hogy döntéseket hoztak a következő időszakról a harmadik hullám idején.
Alexander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a Sky Sportsnak adott interjúja során úgy fogalmazott, hogy amennyiben valamelyik rendezőváros nem garantálja a nézők visszaengedését a stadionokba, elveszthetik a rendezés jogát.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a saját Facebook-oldalán jelentette ki, hogy nem igazak a hírek, miszerint a kormány az ország egyes területeire vonatkozó korlátozásokra készülne.
Megerősítették a Georgia állami rendőrség részéről, hogy a nyolc halálos áldozat közül már négy főt sikerült beazonosítani az atlantai masszázsszalonokat ért lövöldözéseket követően.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) meghozta döntést, betiltják a Viro Stop influenza elleni szájspray és a Viro Stop orrspray reklámozását és forgalmazását is egyaránt.
Az Egyesült Királyság teljesen átalakíthatja a nukleáris fegyverarzenáljára vonatkozó politikáját, és a denuklearizáció helyett a készlet bővítése veheti kezdetét – erre utal Boris Johnson legutóbbi döntése is.
Laikusként első ránézésre nagyon lazának tűnhet az összefüggés Kína egyre növekvő marhahús iránti igénye és a brazil erdőirtások között, de az élet azt bizonyítja, hogy gyakorlatilag közvetlen az okozatosság a két jelenség között.