Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója kedden a Fox Newsnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „valószínűnek” tartja egy, az oltóanyaggal szemben ellenálló variáns kialakulását.
„Minden alkalommal, amikor egy variáns megjelenik a világban, a tudósaink kezükbe veszik a dolgot. Azt kutatják, hogy ez a változat ki tud-e bújni a vakcinánk védelme alól. Még nem azonosítottunk egyet sem, de valószínűnek tartjuk, hogy egy napon felbukkan egy ilyen vírus”
– mondta Bourla.
Bourla hozzátette, hogy a Pfizer a felfedezéstől számított három hónapon belül elő tudja állítani vakcinájának új változatát egy-egy variáns ellen.
„Olyan folyamatot alakítottunk ki, hogy attól a naptól számított 95 napon belül, amikor egy variánst aggályosnak minősítünk, képesek leszünk egy, az adott variáns elleni vakcinát készíteni”
– mondta Bourla.
Nem ez az első alkalom, hogy a vakcina kijátszásával kapcsolatos aggodalom felmerül, de a szakértők véleménye megoszlik a témában.
„Ezek a vakcinák nagyon jól működnek, és megvédnek minket a súlyos betegségektől és a haláltól, de komoly aggodalomra ad okot, hogy a következő, esetleg megjelenő variáns – amely csak néhány mutációra van – potenciálisan kikerülheti a vakcináinkat”
– mondta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója egy július 27-i sajtótájékoztatón.
A brit kormány tanácsadó testülete, a Vészhelyzetekkel foglalkozó Tudományos Tanácsadó Csoport szerint a vírus nagyobb arányú terjedése és átadása „több lehetőséget teremt az új változatok megjelenésére”. A CDC becslése szerint hétfőn az USA államainak 93 százalékában „magas szintű közösségi terjedés” volt tapasztalható, a napi új esetek száma pedig több mint négyszeresére nőtt az elmúlt hónapban.
Angela Rasmussen, a kanadai Saskatchewan Egyetem virológusa azonban azt mondta a Telegraphnak, hogy egy vakcinával szemben rezisztens törzs kialakulásának lehetősége valószínűtlen.
„Annyi mutációra lenne szükség a tüskefehérjében, hogy ez a vírus már nem „működne”
– mondta Rasmussen.