Újabb ország jelentkezett be a mediátor szerepére az orosz-ukrán tárgyalásokban
Törökország és Izrael vállalta eddig a legfőbb szerepet abban, hogy az orosz és ukrán tárgyalódelegációk megpróbáljanak valamilyen eredményre jutni.
A török és az izraeli vezetés is arra törekszik, hogy a felek beszüntessék a harcokat minél hamarabb és egy megállapodást érjenek el a jövőbeli erőviszonyokat, biztonsági garanciákat illetően. A tegnapi nap folyamán már voltak biztató eredmények, de további tárgyalások szükségesek.
Időközben pedig újabb ország jelezte, hogy szívesen vállalná a mediátor szerepét Moszkva és Kijev között: Szerbia. Mint a TASS is arról beszámolt, Ivica Dacic, a szerb parlament házelnöke jelezte, az ország készen áll felajánlani szolgálatait:
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
A Kreml már korábban jelezte, hogy nyitottak lennének Szerbia mediátor pozíciójára, szerintük Belgrád megfelelően helyszín lehetne egy béketárgyalásra. Az ukrán fél még nem jelezte ezzel kapcsolatban álláspontját.
Oroszország és Ukrajna már február 28 óta tárgyal egymással, kezdetben Fehéroroszországban zajlottak a megbeszélések. A tegnapi nap folyamán Törökországba utaztak, ahol ismét sikerült közelebb juttatni a felek álláspontját.