A háború kezdete óta mintegy 200 csapást mértek az oroszok Ukrajnára – néhány civileket is érintett
Az invázió során indított mintegy 200 rakétakilövés közül néhány civil lakott területeket is érintett.
Előzmény:
Egy magas rangú amerikai tisztviselő közölte, hogy az Egyesült Államok összesen legalább 200 rakétaindítást figyelt meg az ukrajnai orosz invázió kezdete óta, mely egy igen nagy erejű támadás része, s mely csapások több alkalommal is olyan területeket értek Ukrajnában, ahol civilek tartózkodtak.
A tisztviselő információi szerint a kilőtt rakéták ballisztikus rakéták és cirkálórakéták keverékei voltak, melyeket elsősorban földről és a levegőből indították az orosz erők. A tisztviselő hozzátette:
A tisztviselő hangsúlyozta, a rakétakilövések halálos áldozatainak számát az Egyesült Államok nem ismeri pontosan, és nem is kíván feltételezésekbe bocsátkozni, amíg nem érkezik hivatalos jelentés az ukrán féltől.