A NASA űrhajósa tisztázta, mit jelentenek a sárga-kék szegélyű űrruhák
Mark Vande Hei szerint ő és a legénység többi tagja mindvégig a küldetésre összpontosított, nem volt politikai üzenete a viseletüknek.
A NASA asztronautái egy orosz gyártású Szojuz űrhajóval tértek vissza a Földre múlt szerdán, amikor Kazahsztánban szálltak le, mégpedig egy 355 napos űrrepülés után, amelynek során a Nemzetközi Űrállomáson teljesítették küldetésüket.
A visszatérésük utáni első sajtótájékoztatón Vande Hei arról nyilatkozott, hogy az űrállomás fedélzetén megvitatta orosz társaival, többek között Anton Skaplerov és Pjotr Dubrov űrhajósokkal, hogyan érzik magukat, illetve többször feltett célzott kérdéseket is, azt viszont elismerte, hogy a fókusz a közös küldetés teljesítésén volt – számolt be a Sky News.
Majd tisztázta a viseletükkel kapcsolatos találgatásokat is, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kék és a sárga az egyetem színei voltak, ahová diákként jártak, a társainak pedig fogalma sem volt arról, hogy a választott ruházatot úgy értelmezik majd az emberek, hogy van bármi köze a politikához és az Ukrajnában kialakult helyzethez, így ez kissé váratlanul érte őket.