Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,80 Ft
Euró
389,47 Ft
Font
453,93 Ft
Bitcoin
63,982 $

Tarol az Instán Messi, Neymar és Mbappé félmeztelen képe a PSG győzelme után

Messi, Neymar és Mbappé is kivette a részét a sikerből a Manchester City ellen, akik papíron esélyesebbek voltak, ám végül nulla ponttal távoztak a Bajnokok Ligája A csoportjának második mérkőzéséről.

Fotó: Unsplash
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Az év egyik legjobban várt mérkőzésén vagyunk túl, ami akár egy fináléba is beleillett volna, mivel két dúsgazdag sztárcsapatról beszélünk, és ez volt az az esemény, ahol Messi megszerezte az első gólját a PSG színeiben.

Az a Manchester City volt az ellenfél, ahol Messi korábbi edzője és barátja, Guardiola irányít, aki tavaly nyáron minden követ megmozgatott azért, hogy az argentin Angliába költözzön. Állítólag mindenben megállapodtak, de a Barca akkori elnöke közbeszólt. Soron kívül Egészségesebb lesz a kenyér, ha lefagyasztjuk fogyasztás előtt?

Egy évvel később már nem volt célpont a klasszis, aki ingyen szerződött át Párizsba a szerződése lejártával. Nem éppen úgy kezdődött számára az új karrier, mint azt várták, egyrészt csak később mutatkozhatott be, sérült is volt, illetve nem hozta azt a formát, amit várhattunk volna.

Ennek most örüljenek Ronaldóék, vagy inkább ne?

A Manchester City ellen sem volt élete formájában, de ő lőtte a második gólt, ami az elsőhöz hasonlóan igen látványosra sikeredett. A PSG végül két góllal nyert a City ellen, miközben egyet sem kapott.

Lapozó: 1 2

Összefoglaló videó a Ferencváros 5-1-es győzelméről a Debrecen ellen

A Ferencváros végül 5-1-re győzte le a Debrecent az NB1 hétvégi fordulójában, ami egyúttal rekordot is hozott, mert egy csapat sem rúgott olyan sok gólt egy idény alatt, mint a Fradi.