Márki-Zay Péter reagált Lázár János munkamegbeszélési meghívására
Lázár János szerda délután tette közzé nyilvánosan meghívását Márki-Zay Péter számára, Hódmezővásárhely polgármestere pedig most reagált a megkeresésre.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az ATV Híradónak nyilatkozva osztotta meg, hogy jó ötletnek tartja a találkozót, és hajlandó időpontot egyeztetni a személyes munkamegbeszélésre Lázár Jánossal. Habár a polgármester úgy véli, a találkozó remek ötlet, mégis furcsállja, hogy a nyilvános meghívás ellenére még nem kapott hivatalos meghívót a megbeszélésre.
Márki-Zay Péter kijelentette, Lázár Jánosnak megvan a polgármester telefonszáma, ennek ellenére egyelőre nem érkezett közvetlen meghívás Lázár részéről a találkozóra.
„Én telefonon kerestem és gratuláltam neki miután joggal kérték rajtam számom, hogy miért nem tettem ezt még meg. Úgyhogy ő is el tud engem érni telefonon, nagyon szívesen fogok vele egyeztetni időpontot, ahogy az elmúlt négy évben is mindig készen álltam erre”
– fogalmazott Márki-Zay.
Lázár János szerdán tette közzé hivatalos Facebook-oldalán a nyilvános meghívást, aki a választáson egyéni mandátumot nyert Márki-Zay Péterrel szemben Csongrád-Csanád 4-es számú választókerületében, a Fidesz–KDNP színeiben.
NE HAGYD KI
„Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie. Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!”
– írta Lázár a bejegyzésben.