Magyarország egyik legnagyobb sztárja is beoltotta magát

Fotó: Instagram/Stohl András
not image

Takács Petra

2021.május.6 - 18:22

Egy újabb nagy sztár iratkozott fel az oltottak listájára, akik felvették a koronavírus elleni vakcinát, mely életeket ment.

Magyarországon folyamatosak az oltások, és sorra futnak be a nagy szállítmányok, amik lehetővé teszik, hogy az emberek nagyon rövid időn belül beoltassák magukat a COVID ellen. Nagy szükség van erre, hiszen láthatjuk, hogy hányan hunynak el napi szinten, és milyen veszélyes tud lenni a betegség.

Menet közben kiderült, hogy azok, akik a Pfizer oltására várnak, hány adaggal számolhatnak a következő héttől kezdődően, illetve van egy tervezet, amit ha jóváhagynak, egyesek elveszíthetik a védettségi igazolványuk érvényességét.

Ez azokra az emberekre vonatkozna, akik nem adatnák be maguknak a második oltást, mely legalább annyira fontos, mint az első adag. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy mikortól lehet koncertezésre, fesztiválozásra gondolni idehaza.

Dér Heni megmutatta, nincsenek virsli ujjai

Igaz, az idei Sziget fesztivál már biztosan nem kerül megrendezésre, de ha minden jól megy, akkor 2022 teljesen más lehet, mint 2020 és 2021. Ehhez az oltásokra is szükség van, és a sztárok is oltakoznak, akik ezzel sok embert győzhetnek meg.

Most például Stohl András jelezte, hogy átesett az oltáson, aki láthatóan örült ennek. Egyelőre nem tudni, hogy milyen vakcinát kapott, de ez nem is fontos, hiszen minden elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos.