Clouds
21 Budapest
Dollár
346,10 Ft
Euró
371,41 Ft
Font
427,30 Ft
Bitcoin
27,139 $

Korda Györgyék nem mondanak le a költözésről: itt fognak lakni később

Fotó: Korda György és Balázs Klári, a zsűri tagjai a Csináljuk a fesztivált! című műsor hatodik elődöntőjének felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. október 4-én. MTI/Máthé Zoltán
Style
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Balázs Klári szerint akármi is lesz, ők akkor sem maradnak örökre a villában, ugyanis ezt már elhatározták, a megvalósítás pedig „majd lesz valahogy”.

Korábban kiderült, hogy az emelkedő rezsiárak miatt Balázs Klári és Korda György úgy döntött, el szeretnék adni a II. kerületi villát, amelyet még ők maguk építettek fel 32 évvel ezelőtt, így nem volt egyszerű meghozniuk ezt a döntést.

Soron kívül Ilyen időjárás vár ránk vasárnap, nem fogunk fázni

Majd úgy tűnt, megvan a tökéletes jelölt, mégpedig egy cég, amely 780 millió forintot fizetett volna a több mint 1500 négyzetméteres, 22 szobával rendelkező ingatlanért, valamint a hozzá tartozó telekért, ám később kiderült, hogy semmi sem lett az egészből.

„Az igazság az, hogy nem adtuk el, mert nem fizettek, mi pedig visszaléptünk”

– árulta el akkor a házaspár egy podcastműsorban.

De úgy tűnik, ők továbbra sem hajlandók feladni a reményt, hiszen Balázs Klári nemrégiben arról nyilatkozott a Blikknek, hogy akármi is lesz, ők költözni fognak. Állítása szerint ez már biztos, a megvalósítás pedig „majd lesz valahogy”.

Azt is megerősítette, hogy egyelőre a legendás házban élnek a férjével, de a költözés után sem fognak messzire menni, hiszen Korda György kijelentette: „olyanok vagyunk, mint a gólyák. Maradunk a II. kerületben”.