Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Klopp egy nagyon erős Arsenalra számít, Szoboszlainak lesz dolga bőven

Jürgen Klopp arra számít, hogy az Arsenal komoly erőt képvisel majd ellenük a szombati mérkőzésen az Anfielden.

Klopp egy nagyon erős Arsenalra számít, Szoboszlainak lesz dolga bővenFotó: EPA/TIM KEETON
Sport

Kiss László

Szerkesztő

Ma kora este összecsap egymással a Liverpool és az Arsenal, közvetlen karácsony előtt. Sok mindenről dönthet a mérkőzés hosszú távon, és a két sztárcsapatnak az Aston Villát is figyelniük kell, akik ha nyertek volna pénteken, most ők vezetnék a bajnokságot. Klopp igyekszik reális maradni, és nem számít arra, hogy úgy fognak dominálni, mint legutóbb a Manchester United ellen.

„Azt szeretem a legjobban, amikor első vagy és 55 ponttal vezetsz, mert akkor tiszta a benned lévő öröm, de a jelenlegi helyzetünk sem olyan rossz. Ez a 18. meccsnap? Ez azt jelenti, hogy utána még 20 meccset játszunk, szóval, ha mi nyerünk, akkor sem dől el semmi, és ugyanez igaz, ha ők nyernek. És akkor sem, ha ez szerepel majd a címlapon, amit el kell fogadnunk.”

„Hogy őszinte legyek, nemigazán gondolkodtam ezen, engem csak a következő meccs érdekel, és nem az, hogy mit jelent ez a szezon hátralévő részében. A helyzet, amiben vagyunk, rendben van, nem érezzük kivételesnek, és nem kérdőjelezzük meg, hogyan is kerültünk ide. Ténylegesen úgy gondolom, hogy megérdemeljük, ahol vagyunk, de ez csak egy alap.”

Klopp egy nagyon erős Arsenalra számít

„Lehetséges, hogy lesz egy pillanat márciusban vagy áprilisban talán, amikor azt gondoljuk, oké, ez egy hatpontos meccs, és ha nyerünk, akkor már el is hagytuk őket az úton, vagy bármi, de ez nyilvánvalóan még messze van, és senki sem gondolkodik ilyen dolgokon. Ez csak egy szuper-fontos futballmérkőzés.” – idézte a Sky Sports Kloppot.

Klopp egy igazán erős Arsenalra számít, ráadásul a tavalyi év óta Rice és Havertz is csatlakozott, akik ugyancsak fontos játékosok. Hozzátette, azzal, hogy Raya került a kapuba, szintén nem váltak rosszabbá. „Nehéz ellenük játszani, jó keverékei a fizikalitásnak, mert nagyok, erősek és gyorsak, illetve technikásak és nagyon jól szervezettek.”

„Igazán fittek, és minden évben láthatjuk, hogy megtesznek egy lépést előre. Tényleg tisztelem őket, de mi egyértelműen pontokat akarunk szerezni ellenük.” A Liverpool kerete nem teljes, mert ugyan Gravenberch az izomproblémája után visszatérhet, Mac Allister és Jota nem elérhetőek, akik fontos játékosai a csapatnak.

Szoboszlai Dominik a sok kárörvendőnek üzent

Szoboszlai Dominik a sok kárörvendőnek üzent

Szoboszlai Dominik azoknak üzent, akik abban reménykednek, hogy nem jut ki a magyar válogatott a 2026-os világbajnokságra.

Marco Rossi szerint azt is nézni kell, ki volt az ellenfél és milyen hiányzóink voltak

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány ugyan gratulált a törököknek az eredményükhöz, rámutatott arra is, hogy kikből áll a török válogatott, illetve milyen hiányzói voltak a magyar válogatottak.

Ezekkel a gólokkal kapott ki a magyar válogatott 3-0-ra a törökök ellen

Törökország gyakorlatilag minden nagyobb helyzetet megúszott, addig ők rúgtak három gólt, és ezzel eldőlt a továbbjutás sorsa.