Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,010 $

Gyurcsány szerint közelít a vég, már készülnek

Gyurcsány Ferenc ezúttal is arról beszélt, hogy „készülnek”, ami gyakorlatilag pár nap leforgása alatt a védjegyévé vált.

Fotó: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök a DK-Szolidaritás szövetség Választási csalás? Soha ennyi gyanús esetet nem jeleztek választások után címmel tartott sajtótájékoztatóján a párt fővárosi irodájában 2018. április 10-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Belpolitika

Takács Petra

Szerkesztő

Gyurcsány Ferenc megállás nélkül „készül”, és már a Fidesz is azt mondja, a volt miniszterelnök egyértelműen mozgolódni kezdett, miközben a baloldali pártok elkezdték előkészíteni számára a terepet.

Elnézve a közösségi médiában megjelent hozzászólásokat, sokan hallani sem akarnak arról, hogy Gyurcsány legyen a régi-új miniszterelnök. Nem egy olyan hozzászólást olvasni, akik ugyan Orbán Viktor leváltását kezdeményeznék, egyáltalán nem akarják azt, hogy a korábbi miniszterelnök hatalomra jusson.

Gyurcsány napi szinten jelentkezik, most épp arról beszélt, hogy közelít a vég, de nekik más dolguk van, vagyis készülni. Továbbra sem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, miben fogalmazódik meg a „készülés”, mindenesetre a baloldal aktívabbnak tűnik, mint valaha.

„Kenyér helyett ideológia? Félreértés. Sikeres történelmi rendszerhez mindkettő kell. A kenyér, tisztességes elvek nélkül csupán politikai prostitúció. Jónak jó, de valójában csak a pillanat öröme. Az elvek pedig önmagukban, ha nincs hozzá kenyér, akkor a hatalom üres és hazug önigazolási kísérletei. Ami persze a végén elbukik.” – írta a posztjában Gyurcsány a Facebook oldalán.

„Az éhes gyomor nem lelkesedik, hanem korog. Később káromkodik, elutasít, lázad. A tömegek számára az elvek nem önmagukban magasztosak. Bizonyos közös történelmi tapasztalataink alapján gondoljuk, hogy van olyan eszmei, hatalmi rend, melyben könnyebb, jobb élni. Ezért ilyen rendet, berendezkedést akarunk.”

„A szabadsággal nem lehet jól lakni, de azt tanultuk meg, hogy a szabad népek és a szabad emberek ritkábban fekszenek le korgó gyomorral. A szabadság nem a betevő falat, hanem annak meglétét minden más rendszernél szignifikánsan nagyobb valószínűséggel garantáló előfeltétel.”

„Másként írom: ideológiával nem lehet jól lakni. Ahogy receptkönyvekkel se. De van egy közös tapasztalatunk: bizonyos receptekből jó vacsora lesz. Vannak kivételek. Feleségem is főzött már egyszer valami ehetőt. De a főzést például közös és hosszú tapasztalatunk alapján a legkisebb gyerekünk se bízza rá. Nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati megfontolás miatt.”

„A magyar kormányfőnek egy darabig ment. Nem azért, mert jó volt a recept. A nemzeti önzés, kivagyiság, kirekesztés önző receptje addig működött, amíg ki nem ürült a spájz és volt mit enni. Ősszel sok üres pénztárca és tányér lesz. Tulajdonosaikat nem fogja érdekelni se az illiberális bármicsoda, se az igazzá mázolni akart történelmi hazugságok sora, se a nacionalista hőzöngés, se a brüsszeli sikátorokban szőtt állítólagos összeesküvés, se Soros nyolcadik hadoszlopa, se a Másik ember egykori beszéde.”

„Semmire nem mentek az üres locsogással. Csaba királyfi tán segítene, de nem tud, a gáz árát nem tudja a Havasoknál megállítani. Viktor se. Közelít a vég. A felcicomázott semmi a semmibe hull. Nekünk meg dolgunk van. Készülni.”

Gyárfás ügyvédje szerint találtak egy szálat, ami elvezethet az igazi felbujtóhoz

Zamecsnik Péter szerint olyan információk jutottak el hozzá, ami alapján lehet, hogy ki fog derülni a teljes igazság.