Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Friss Hírek

Brutális módon fenyegetik a Jehova Tanúi egyházból kilépett tagokat a felekezet vezetői

A belga Jehova Tanúi egyház 12 ezer eurós büntetést kapott, amiért sorozatosan fizikai és lelki terrorban tartották azokat a tagokat, akik önszántukból távoztak a felekezettől.

Exatlon: minden megváltozik, Palik László nagy bejelentésre készül

Egy pillanatra sem pihenhetünk le, mert mindig van valami újdonság az Exatlonban, és úgy tűnik, a következő hét minden eddiginél érdekesebb lesz.

Kiderült, meddig számíthatunk fagyokra és havazásra

Az elkövetkező napokban nem várható számottevő enyhülés, így folytatódhat a télies időjárás.

Mesterséges, sírni tudó könnymirigyeket növesztettek laboratóriumban

Olyan könnycsatornákat sikerült előállítani laboratóriumi körülmények között, amelyek meglepő módon képesek ugyanúgy folyadékot és könnyet termelni, mint az emberi szem.

A Real Madrid „szeretettel” győzné meg a világ két legjobb csatárát

A Real Madrid, minden idők egyik legnagyobb klubja egészen meglepő fordulatot vett, s bár egyértelmű, hogy a koronavírus-járvány komolyan megtépázta a futball világát is, a Real Madrid most arra hajt, hogy olcsóbban szerezhessen meg két sztárjátékost.

Legalább 20 várandós nő kap oxigént a Semmelweis Egyetemen

Kifejezetten szomorú hírek érkeztek a Semmelweis Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájáról, ugyanis jelenleg legalább 20 várandós nő kap oxigént, négyen vannak lélegeztetőgépen, továbbá két életmentő császármetszést is végrehajtottak, hogy megmentsék a babát és az édesanyát is.

Schobert Norbi tragikus hírt jelentett be

Óriási tragédia érte Schobert Norbi családját, amiről a közösség médiában számolt be, egy haláleset, ami mindenkit megrendített.

Sokkolóan jól néz ki Tolvai Reni fürdőruhában

Az új testét ebben a formában még nem láthattuk, és nyárig tovább izmosodhat, fogyhat, miközben nagyon nagy átalakuláson ment keresztül.

Élelmiszer-hulladék meghajtású járművekkel közlekedhetünk a jövőben

Nemsokára a sci-fi filmek valósággá válhatnak, ugyanis elképzelhető, hogy a jövőben olyan üzemanyagokat használhatnak fel a repülőgépekben, amelyeket kizárólag élelmiszer-hulladékokból állítottak elő.

„A kórházak nem gyárak” – milyen tanulságokat lehet levonni a koronavírus-járványból?

Az egészségügyi rendszerek 2020-ban eddig sosem látott terhelési teszteken mentek keresztül, ahogy az intenzív osztályok koronavírusos betegekkel teltek. Hiába könyörögtek az egészségügyi dolgozók, hogy „lapítsuk ki a görbét”, mindegyik hullám súlyosabb volt, mint az előző.

Úgy tűnik, az olasz férfiak nem tudnak sem főzni, sem mosni – legalábbis egy egészségügyi kérdőív szerint

Lombardia egészségügyi hatóságai visszavonták a koronavírus-páciensek számára kiadott kérdőívet, miután jelezték, szexista a módon fogalmazták meg a kérdéseket.

Istenes Bence és Csobot Adél elgondolkozott a forgatás lemondásán, annyira mélyen voltak

Adél egy nagyon érdekes interjút adott Szabó Győzőnek a Blikken keresztül, amit mindenképpen érdemes meghallgatni.

A meleg párok áldásának tiltása miatt elhagyja a katolikus egyházat egy argentín pap

Egy volt pap és melegjogi aktivista, aki Ferenc pápa hazájában, Argentínában áldotta meg a meleg párokat, elhagyja a római katolikus egyházat, miután a Vatikán a héten bejelentette: a papok nem végezhetnek ilyen áldásokat.

Így mobiloznak a magyar emberek

Érdekes látni azt, hogy a Magyarországon élő emberek miképpen használják a mobiljaikat, miközben a mobilhálózat adatforgalma egyre nagyobb és nagyobb.

Béremelést követelnek a BKV szakszervezetei, ha nem kapják meg, sztrájk lehet

Pénteken kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a BKV Zrt. szakszervezetei – 6 százalékos béremelést kérnek.