Ezt mondta Sebők Vili a gyors kiesése után, miután a híres modell legyőzte őt
Sebők Vili a TV2 MOKKA című reggeli műsorában nyilatkozott, miután ő volt az első kiesője a Farm VIP-nak. Számára nagyon rövid ideig tartott a játék.
Sebők Vili a TV2 MOKKA című reggeli műsorában nyilatkozott, miután ő volt az első kiesője a Farm VIP-nak. Számára nagyon rövid ideig tartott a játék.
A korábbi futballista és válogatott igen kevés időt tölthetett el a farmon, ráadásul a csapatánál finoman szólva sem volt kedvenc. Erre rátett egy lapáttal az is, hogy női ellenfelet választott magának.
A terve nem sikerült, mert Sydney, a híres modell legyőzte őt az általa választott ügyességi játékban. A közösségi médián belül sem aratott osztatlan sikert Vili, aki a MOKKA vendégeként beszélt az élményeiről.
Pár nap után kiesett, és miután visszanézte magát a műsorban, azt mondta, valójában „semmitevés” és a „munka hőse” között helyezkedik el, így egyáltalán nem igaz rá, hogy semmit nem csinálna, és lusta lenne. „Nem kell megijedni senkinek.”
NE HAGYD KI
„Az első pillanatban tudtam, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb a farmer szerepre” – ismerte el, hozzátéve, hogy ekkora drámára nem számított. Elárulta, hogy sok közös jelenete nem került bele a műsorba Sydney-vel, ahol úgy tűnt, hogy nincs feszültség közöttük, majd a modell mégis rá szavazott. Ez lepte meg igazán az egykori válogatott játékost.
Gáspár Laci felesége áloméletet élhet, és elárult erről egy meglepő dolgot
„Abban a helyzetben már majdnem neki drukkoltam.” – mondta Vili a modellről, aki végül legyőzte őt. „Én teljesen másképpen éltem meg ezt a műsort, mint a szereplők többsége. Én nem feszültem be ennyire, mint a többiek. Így jobban is alakult, hogy nem én mentem tovább.”