Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,331 $

Exatlon: egymás mellett a két nagy győztes, Gréti és Bálint

Remek képek készültek a két nagy győztesről, akik maximálisan megérdemlik a sikert, és az azzal járó 15 millió forintot.

Fotó: Instagram/Szente Gréti
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Először a női párbajt rendezték meg az Exatlon Hungary harmadik évadában, ami több mint 110 nap után ért véget. Számunkra is izgalmas volt ez az öt hónap, mert minden egyes nap itt voltunk, és figyeltük az eseményeket.

Emiatt a karaktereket is ismertük, és tisztán lehetett látni azoknak fejlődését, átalakulását. Voltak, akik csalódást okoztak, hol kellemesen, hol pedig negatívan, de ez már csak ilyen, amikor emberekről van szó. Soron kívül Csak pár felhő zavarhatja meg a hétfői verőfényes napsütést

Gréti maximálisan megérdemelten jutott be a döntőbe, ahol megmutatta, milyen egy igazán jó versenyző, aki fejben is erős. Dórinak ez nem sikerült, mentálisan is fölé tudott kerekedni az ellenfele, ami sokba került számára.

Cristiano Ronaldo szerelme szenzációs bikinis képekkel “sokkolta” a követőket

Bálint is hamar tudta le a kérdést, olyannyira hogy az első szettet például 5-0-ra hozta Ákossal szemben, ami meglepetés volt, nem vártunk hasonló. Ugyan a második szett már szorosabb volt, nem lehetett kérdés, kié lesz a trófea.

Gréti az Instagram oldalán is teljes szívéből gratulált Bálintnak, és megjegyezte, hogy Ákos is fantasztikus volt. „Áki, elképesztően büszke vagyok Rád! Együtt érkeztünk, együtt távozunk.” – írta a posztjában Gréti.