A 6 éves kisfiú szerda este kapta fel az őrizetlenül hagyott félautomata fegyvert, majd kétszer meglőtte egyéves öccsét.
A tisztviselő szerint Washington figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a különleges katonai művelet ütemét semmi sem befolyásolhatja.
Az Egyesült Államokban egy szokatlan jelenségnek lehetünk tanúi: 7 millió embert érint az árvízvédelmi riadó, míg szintén 7 milliót a rendkívüli kánikula miatti hőségriadó.
Olyan gyorsan történt minden, hogy mire a rendőrség viszonozta volna a tüzet, a férfi öngyilkos lett.
A férfi áthajtott a tömegen teherautójával, majd egy közeli házban súlyosan bántalmazott egy nőt, akit a helyszínre érkező rendőrök holtan találtak.
Az USA már Indiának is jelezte, hogy egyre komolyabban aggódik amiatt, hogy az ország az év elején megszegte az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat.
Tavaly októberben Alec Baldwin még tagadta, hogy meghúzta volna a ravaszt a fegyveren, amely kioltotta a forgatáson dolgozó operatőr életét, a szövetségiek azonban más eredményre jutottak.
Ezek a pusztító villámárvizek nagyon súlyos károkat okozhatnak, nem beszélve az emberi életekről.
Két rombolóra is felkerülnek az új, fejlettebb rakétarendszerek.
A két áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínre kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni őket.
Az Egyesült Államok olyan dolgokba árthatja magát, ami nagyon sokba kerülhet, miközben a Joe Biden vezette amerikai kormány rengeteg kritikát kap.