Dollár
388,95 Ft
Euró
409,84 Ft
Font
478,39 Ft
Bitcoin
16,994 $

Donald Trump is örömmel fogadta Elon Musk Twitter-felvásárlását

Fotó: EPA/JIM LO SCALZO

Szabó Kata

2022. október 28. - 21:55

Donald Trump volt amerikai elnök örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Elon Musk megvásárolta a Twittert, mondván, örül a tranzakció pozitív kimenetelének.

Az üzletet október 27-én kötötték meg, a vételár pedig 44 milliárd dollár volt. Elon Musk szerint a vásárlásra nem anyagi haszonszerzés céljából került sor, csak szimplán szeretné, ha a platformon értelmes keretek között mindenki elmondhatná a véleményét.

Soron kívül Rákay Philip: „néhányunkat, a Hír TV alapítóit folyamatosan lehallgatták”

Az oldalról korábban kitiltott, majd ennek okán Truth Social néven konkurens platformot alapító Donald Trump saját felületén jelezte, mennyire elégedett a hónapokig húzódó felvásárlási ügy végkimenetelével.

“Nagyon örülök, hogy végre értelmes kezekbe került a Twitter, és többé nem radikális baloldali őrültek és mániákusok fogják irányítani, akik valójában gyűlölik az országunkat”, írta.

A volt amerikai elnök néhány tippet is adott Musknak a szolgáltatás fejlesztésével kapcsolatban. Véleménye szerint első lépésként meg kell szabadulni a botoktól és a hamis felhasználói fiókoktól, amelyek az elmúlt időszakban rengeteg kárt okoztak.

Trump véleménye szerint az automatizált profileltávolítások ugyan jelentős mértékben csökkentik majd a Twitter-felhasználók számát, ám a változtatással mindenképpen jobb hellyé válik a közösségi hálózat.

Jöhet a nagy visszatérés?

A Capitolium ostroma után a Twitterről és más közösségi hálózatokról is kitiltott Trumpnak az új vezetőséggel lehetősége lenne visszatérni a platformra, hiszen az elmúlt hónapokban Musk többször is kijelentette, hogy amennyiben megvásárolja a Twittert, feloldja a kizárást.

A Twitter immáron új tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy a volt elnök végleges kitiltása hiba volt, ő maga ugyanis szükség esetén az ideiglenes intézkedések híve. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a kitiltás az erőszakra való felbujtással kapcsolatos aggályok miatt történt.

Legfrissebb bejegyzéseiben Trump nem kommentálta Twitter-profiljának lehetséges visszaállítását, a CNBC-nek adott májusi interjúja során azonban kijelentette, hogy akkor sem hajlandó visszatérni, ha Musk végül megvásárolja a platformot.