A behozott autók zöménél csalnak a kilométerállással
Örökérvényű közhely: állapotot veszünk, nem kilométert! A mondás napjainkban is aktuális, ráadásul hiába a magyar rendszámok előzetes ellenőrzésének illúziója, ha már eleve úgy kerül be az országba egy autó, hogy manipulálták az óráját.
Az importautóban mindig ott a kockázat, a nepperek pedig ügyesen ki is használják a nyitva hagyott kiskapukat. A hasznaltauto.hu és a CarVertical együttműködése ugyanakkor segíthet abban, hogy tisztábban láthassanak a vásárlók.
Az óra manipulálása pillanatok műve, az ezáltal okozott problémák viszont súlyos milliókban mérhetők. A legnépszerűbb hazai autókereső oldalon éppen ezért nem véletlenül tették kötelezővé az alvázszám megadását, hiszen így hiába a kitakart rendszám és az egyéb simlisségek, az érdeklődő számára is csak egy mozdulat lesz az utánajárás.
Szükség is van erre, ugyanis a CarVertical jelentése szerint a magyarországi autóállomány mintegy 14,1 százalékánál hamisak az óraállások, az importautók esetében azonban ez az arány már 50%-ra emelkedik. Nagyon magas számok ezek, főképp ha azt nézzük, hogy a hazai körforgásba már így kerülnek be a járművek, emiatt az ügyfélkapus lekérdezés is fals adatokat közvetíthet.
Palocsay Géza, a Használtautó.hu-t üzemeltető Adevinta CMH Kft. ügyvezetője szerint az eladók és a vevők közötti információk egyenlőtlensége bizonytalanságot ébreszt a vásárlókban, aminek a tisztességes kereskedők is kárvallottjai – írta meg az Autónavigátor.
A tekert óra nem csupán a karbantartások ütemezését, illetve annak követhetőségét, de az autó értékét is befolyásolja, az információk elhallgatásával vagy manipulálásával pedig hatalmas összegeket tesznek zsebre a csalók, illetve ugyanennyit ki is vesznek a vásárló zsebéből, ha tovább akarja adni a járművet.