Hihetetlen, de a Barca jobban kezdte a szezont, mint tavaly Messivel

Fotó: Twitter/FC Barcelona
not image

Hujber Dávid

2021. szeptember 27. - 08:09

Hiába a sok pontvesztés, a Barcelona összességében még Messi nélkül is jobban kezdte az idei szezont, mint tavaly.

A Barcelonának meg kell tanulnia Messi nélkül játszania, aki egyelőre csak küszködik a PSG-ben, elsősorban jelenleg a sérülése miatt. Az argentin legendának még mindig nincs gólja, pedig nagy szükség lenne rá, különösen a Bajnokok Ligájában.

A katalánok számára talán nem is Messi távozása jelenti a legnagyobb problémát, hanem maga a foghíjas keret és a sérülések. Koeman ismét gyorsan össztűz alá került, és úgy tűnt, már az előző héten kirúgják.

Ez még mindig nem történt meg, sok név került fel a Barca listájára, akik átvehetik a holland helyét. Legutóbb begyűjtötték a három pontot, amivel levegőhöz jutott a csapat, és megkezdték a felzárkózást, ráadásul a közel egy év után visszatért szupersztárjuk, Fati is betalált.

A MARCA egy érdekes statisztikát közölt, miszerint a Barcelona valójában a gyengébb eredmények ellenére is jobban kezdte az idei szezont, mint tavaly Messivel. Hat mérkőzést követően 12 pontjuk van a LaLigában, ami jobb, mint az előző évi mérlegük.

Nem sokan gondolták volna,hogy Koeman csapata valójában a szenvedés és Messi hiányának ellenére is jobban kezdték az új szezont, márpedig erről van szó. Tavaly ugyanennyi mérkőzés után mindössze 8 pontjuk volt, addig ez a szám most 12.

A gólok tekintetében is hasonló a helyzet, eddig összesen 11 gólt gyűjtöttek, míg tavaly ilyenkor 10-nél jártak. Van egy statisztika, amiben azonban rosszabbul állnak, és az a kapott gólok. Ebben a szezonban hatszor kapituláltak, ami eggyel több, mint tavaly.