Azon gyermekek, akiket szorongással tölt el, ha iskolába kell menniük, ezentúl nem kell személyesen megjelenniük az intézményben, helyettük ugyanis egy robot vesz részt az órákon.
Lehetetlen feladatnak tűnik, de megpróbálkoznak vele.
Koume azonnal ugatni kezdett, amikor az ötvenes éveiben járó férfi összeesett egy lovasparkban, valamint szívroham tüneteit mutatta, így időben segítséget kapott.
A kínai rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki állítólag arra használta a ChatGPT-t, hogy hamis jelentéseket terjesszen az interneten.
Ám a légiközlekedési ágazat forrásai szerint a bangladesi polgári légiközlekedési hatóság nem konzultált a hazai légitársaságokkal a döntésről.
A döntés mögött a lassuló bevételnövekedés, valamint az ügyfelek megváltozott viselkedése áll, ezáltal rákényszerültek, hogy változtatásokat eszközöljenek.
A volt miniszterelnököt korrupciós vádak nyomán tartóztatták le.
A járművön 40 ember tartózkodott, s Indore városába tartottak, amikor megtörtént a baj.
Annyira olcsón kínálják az árujukat, hogy sokan inkább emellett döntenek, ami nem igazán kedvez a helyiek megélhetésének.
Mérföldkőnek számít a küldetés, Kína sikeres tesztről adott hírt.
Mindemellett több százan megsebesültek, akik közül sokakat súlyos sérülésekkel vittek kórházba, tízezer embernek pedig el kellett hagynia az otthonát.