Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,90 Ft
Euró
389,27 Ft
Font
452,06 Ft
Bitcoin
62,403 $

Tovább vágják maguk alatt a fát a tálibok, újabb döntés pecsételi meg a gazdasági összeomlást

Ha a külső körülmények nem nehezítették volna eléggé a helyzetüket, a tálibok is előszeretettel vágják magukat alatt a fát.

Tálib fegyveresek a kabuli Szardar Mohammed Daud Hán katonai kórháznál, ahol két robbanás történt, és lövöldözés tört ki 2021. november 2-án. Szemtanúk elmondása szerint az Iszlám Állam több fegyverese hatolt be a kórházba, és összetûzött a biztonsági erõkkel. A tûzharcban legkevesebb 25 ember meghalt, és ötvenen megsebesültek. Amióta a szélsõséges tálibok augusztus közepén elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat az országban, az Iszlám Állam támadások sorozatát hajtotta végre mecsetek és más afganisztáni célpontok ellen. MTI/EPA
Ázsia

Nagy Noel

Szerkesztő

A tálibok ugyanis úgy döntöttek, kitiltják Afganisztánból az összes külföldi devizát – írja a BBC. Ezzel a lépéssel pedig ismét egy kicsit közelebb kerültek a gazdaság teljes összeomlásához, ami már eddig sem volt éppen fényes állapotban.

„Az ország gazdasági helyzete és nemzeti érdekei azt indokolják, hogy az afgánok csak afgán pénznemet használhatnak ügyleteik során” Soron kívül Kiderült, hogy alakul a benzin ára péntektől

indokolták a tálibok a döntést.

A tálibok hatalomátvétele óta kemény gazdasági visszaesés következett be, miután a nyugati hatalmak jelentősen csökkentették a folyósítandó segély összegét, miközben Afganisztán gazdaságának 80 százalékát a segélyek adták.

Az afgán piacokon ráadásul széles körben használták az amerikai dollárt, különösen a Pakisztánnal közös határ közelében. Ennek ellenére a tálibok nem engednek és még büntetést is helyeztek kilátásba annak, aki nem az afgán pénznemet használja.

Nehezíti a helyzetet, hogy az amerikai Jegybankban és a különböző európai központi bankokban elhelyezett afgán forrásokat – amelyek több milliárd dollárra rúgnak – befagyasztották azt követően, hogy a tálibok átvették az irányítást.

A helyzet miatt a Nemzetközi Valutaalap is kijelentette, hogy Afganisztán nem fog hozzáférni innentől a központi forrásaikhoz, a Világbank hasonló döntést hozott. Az IMF jóslása szerint ezen okból az afgán gazdaság akár 30 százalékot eshet vissza év végéig.

A tálibok a központi források rendelkezésre bocsátását követelik a nyugati hatalmaktól, valamint kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem kapják meg a pénzt, úgy humanitárius katasztrófa lesz náluk, ami pedig egy erős menekültválságot idézhet elő Európában.

Kikerül a módosító-javaslatból a gyónási titokra vonatkozó rész

A Fidesz csak szigorítást tud támogatni a gyermekbántalmazási szabályozásnál.