Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,567 $

Varga Mihály üzent a nyugdíjasoknak

Mint mondta, amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadják azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon megosztott videóban arról beszélt, miszerint háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra. „A tavalyi 18,5%-os nyugdíjemelés után idén év elején 6%-kal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat” – fogalmazott.

Hozzátette: jó hír, hogy az év eleji 6%-os emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz. „A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt” – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Ezt követően azzal folytatta, hogy a nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emelték, a reálértékét pedig több mint 20%-kal javították. Soron kívül Elbocsáthatják a taxist, aki összebalhézott egy szabálytalanul közlekedő biciklissel

„Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti” – emelte ki. Ezután Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vette át a szót, aki arról beszélt, hogy „Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg ugyanis azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük. Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat”.

Elmondása szerint a mai háborús időkben még fontosabb, hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indították el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig már több mint 10 ezer életet mentett meg. „Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára” – mondta Nyitrai Zsolt vasárnap a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban.

Nyitrai Zsolt egyébként korábban arról is szót ejtett, hogy a Gondosóra program a házi kedvencek, kisállatok számára is segítség lehet. Kifejtette: a programot azért indították el, hogy szolgáltató államként az idősek biztonságát megteremtsék. Azonban olyan segítségkérésekre is fel kell készülniük, amikor az idős személy nem tudja megoldani házi kedvencének ellátását, mert például több napig kórházi ellátásra szorul.