Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
60,942 $

Úttörő géntechnikával állítható meg a kopaszodás

Korszakalkotó felfedezést tettek amerikai kutatók, rájöttek ugyanis, milyen tényezők befolyásolják állatoknál és embereknél a kellemetlen hajvesztést.

Twenty20
Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az állatok idősödését tanulmányozván a Northwestern Egyetem szakemberei azonosítottak két specifikus gént, amelyek a haj öregedéséhez kötődtek, majd tüzetesebben górcső alá vették őket, és kiderítették, hogy segítségükkel megelőzhető a kopaszodás.

Korábban úgy gondolták, hogy a hajvesztés az őssejtek kimerülése miatt történik, mégpedig a szőrtüszők fokozatos elhalásával, ami először a haj őszüléséhez, majd a végső elpusztulásukhoz vezethet – olvasható a The New York Times riportjában. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Egereken elvégzett kísérletek alapján azonban Rui Yi patológus professzor és kollégái bebizonyították, hogy ez a teória a valóságban nem állja meg a helyét, hiszen ahelyett, hogy elhaltak volna az őssejtek, az utolsó energiájukat is kipréselték magukból annak érdekében, hogy megváltoztassák alakjukat a szőrtüszők alatt.

Yi és társai rájöttek, hogy a folyamatok hátterében a FOXC1 és NFATC1 gének állnak, amelyek a szőrtüszők alsó részén található dudorban összegyűlő őssejtek kontrollálásért felelősek.

Megfigyelték, hogy négy-öt hónapot követően a gének nélkül élő rágcsálók elvesztették szőrzetüket, majd 16 hónap után beszürkültek, ami alátámasztotta eddigi elméleteiket. Mindezek apropóján az elkövetkező hónapokban azon fognak fáradozni, hogy megakadályozzák az őssejtek kiszökését a szőrtüszők alól, és ha ezt sikerrel teszik, mindörökre búcsút inthetünk az életünket olykor megkeserítő kopaszodásnak.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.