Kifejezetten jó hangulat uralkodik a Megasztár forgatásán, aminek Marics Peti is része, aki Tillával is remek kapcsolatot ápol.
Egy eredeti film vágott verziójában maradtak erőszakos jelenetek.
Meglepetéssel indult a hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában, mivel nem lehetett arra számítani, hogy Rácz Jenő felesége, Rácz-Gyuricza Dóri a csatorna képernyőjén tűnik fel, hiszen eddig javarészt az RTL-nél láthattuk.
Soha nem látott sztárcserék zajlanak a háttérben, Gelencsér Timi lehet a következő, aki az RTL-hez igazol a TV2-től.
A Password valami egészen újnak ígérkezik a magyar tévénézők számára, mely egyúttal Lékai-Kiss Ramóna visszatérését is jelenti a képernyőn.
A TV2 nézői régóta vártak egy bizonyos műsorra, ami még idén képernyőre kerül, sok más egyéb mellett.
Mint az várható volt, egyre több műsorban tűnik majd fel Szabó Zsófi, aki most újabb feladatokat kapott.
Gáspár Győző nem túlzott, amikor azt mondta, hatalmas durranással készülnek, ugyanis kiderült, hogy 14 év után visszatér a Győzike Show.
Curtis nagyon szívesen mondott volna igent a TV2-nek a Megasztárra, de végül kimaradt a zsűriből.
Nem várt helyzet adódott az Ázsia Expressz forgatása alatt a Fülöp-szigeteken, amire rögtön reagálnia kellett a stábnak.
Úgy tűnik, két dudás nem fér meg egy csárdában, mert Curtis nem kapott szerepet az új X-Faktorban, majd a rapper elárulta, megkeresték a TV2-től.