Ugyan meccselőnyben vannak az Ágyúsok, nyomást helyezhetnek a Liverpoolra az angol bajnokságban.
Szoboszlai Dominik ügynöke biztos abban, hogy a magyar sztárjátékos nem vált klubot a szezon vége előtt.
A nemzeti együttes eddigi csapatkapitánya, Szalai Ádám szeptemberben visszavonult a válogatottól, de már az ő döntése is jelzésértékű lehetett, amikor utolsóelőtti fellépésén, a Németország vendégeként 1-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-találkozón lecserélésekor Szoboszlainak adta át a kapitányi karszalagot.
Szoboszlai szerint akárki akármit mond, szerint Dzsudzsák Balázs megérdemli, hogy legyen búcsúmeccse.
Szoboszlai Dominik edzője, Marco Rose elégedett a magyar játékossal, akire szerda este is nagy szüksége van.
A magyar játékos kiváló formában van, ebben az idényben már 11 gólpasszt adott tétmeccsen az RB Leipzig színeiben.
Lezajlott a Bajnokok Ligája legutóbbi sorsolása a csoportmeccseket követően, így az is kiderült, hogy Szoboszlai Dominikék kikkel fognak játszani.
Szoboszlai Dominik is kivette a részét a Real Madrid elleni BL-győzelemből, ami egy újabb nagy magyar siker.
A Lipcse játékosa ugyanakkor úgy véli, hogy még semmi sincs veszve. A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Celtic csapatával találkoznak.
Hogyha csak néhány szóval kellene jellemezni azt, amit a magyar válogatott művelt a Nemzetek Ligájában, talán ezek lehetnek azok: büszkeség és köszönet.
Annyira tudatos volt Szalai Ádám találata, hogy a két magyar játékos megbeszélte a szögletet, ami után megszületett a nagy gól.