A covid után a legfontosabb tényező a megfizethető jegyár volt az utasoknál.
A Ryanair vezérigazgatója indulatos interjút adott a HVG-nek, amelyben többek között arról is beszélt, hogy az extraprofitokra kivetett különadók jegyárakba való beépítésén kívül járatritkításra is szükségük lehet az új adónem miatt.
A magyar kormány tisztességtelen eljárásnak nevezte, amit a Ryanair csinál, és nem hagyja annyiban a dolgot.
Csütörtökön kaptak tájékoztatást az utasok az adóról, amelyet a légitársaság visszamenőlegesen is behajt.
Az ír légitársaság felszólította a magyar kormányt, hogy törölje el az extraprofit-adót, ugyanis meggyőződésük, hogy több szempontból is káros hatása lesz.
A listát a Ryanair vezeti, azonban számos bejelentés érkezik az Emirates, az Alitalia és más légitársaságok illetékeseihez is.
A vállalat arra számít, hogy az első gépek a kijevi Boriszpil repülőtérről négy európai városba hamarosan elindulnak.
A Ryanair a légiközlekedés nyári fellendülését vetíti előre, emellett céljuk, hogy a járatok kihasználtsága újra 95 százalékos legyen.
Előkelő helyezést ért a WizzAir az európai rangsorban.
Szerencsére az utasokat nem várta karantén.
A járat Spanyolországból indult, és Budapestre tartott.