Korábban mindig a németeknek szurkolt, még Klinsmann-meze és Oliver Kahn-sapkája is volt.
A német szövetségi kapitány is arra hegyezte ki a mondandóját a mindent eldöntő mérkőzés után, hogy a magyarok mennyire erősen védekeztek.
Szijjártó Péter osztotta meg a részleteket, illetve azt a telefonszámot, amin keresztül segítséget tudnak kérni a magyarok.
Marco Rossi csalódott a csapattal, mivel a válogatott három mérkőzést is oroszlánként harcolt végig, és megérdemelték volna a továbbjutást.
A magyar válogatott teljesítményére egyáltalán nem lehet panasz, hatalmasat játszottak, de nem állt mellénk a szerencse.
Ebben a felállásban lép pályára Marco Rossi csapata a mindent eldöntő utolsó csoportmeccsen az Európa-bajnokságon Németország ellen.
Magyarországhoz hasonlóan a német válogatott is ismertette a kezdőcsapatát a sorsdöntő mérkőzés előtt, ami egyértelműen háromesélyes.
Nem sokkal ezelőtt Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli bejelentést tett a Németország-Magyarország Eb-mérkőzésről, amit Münchenben rendeznek meg szerda este.
Fernando Santos is tart attól, hogy a magyarok problémát okozhatnak, még akkor is, ha az utolsó csoportmérkőzésen nem egymás ellen fognak játszani.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szokásához híven nagyon határozottan nyilatkozott a nagy mérkőzés előtt, amit Németország ellen vívunk meg a továbbjutásért az Európa-bajnokság "F" csoportjában.
Joachim Löw finoman szólva sem veszi félvállról a mindent eldöntő találkozót, ami akár a kiesésükbe is kerülhet az Európa-bajnokságon.