Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

Valami történt odafent – a NASA elvesztette a kapcsolatot a Mars körül keringő űrszondával

A NASA bejelentette, megszakadt a kapcsolat a Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN) nevű űrszondával, amely több mint egy évtizede kering a vörös bolygó körül. Az űreszközt 2013 novemberében indították, és 2014 szeptemberében állt pályára a Mars körül.

További Hírek

Rejtélyes marsrengéseket észleltek a vörös bolygó felszínén

A NASA InSight landere misztikus eredetű rengésekre lett figyelmes, melyek feltételezhetően a Mars mélyéről származnak.

Lyukakat fúrt a Perseverance egy marsi kőzetbe

A NASA mérnökei bemutatták, hogyan is működik az apró marsjáróra szerelt lézereszköz, amelyet a kőzetminták begyűjtésére fejlesztettek ki.

A Wright fivérek repülőgépének darabkáit rejtették el a marsi helikopter belsejében

A NASA kutatói történelmi repülést hajthatnak végre az elkövetkező hetekben a vörös bolygó felett, amelyet egészen egyedi módon ünnepelnek meg.

A Mars-expedíció lassan egy újabb mérföldkőhöz érkezik

Szakemberek hatalmast reményt fűznek a Mars-misszió legújabb akciójához, a tervek szerint ugyanis az Ingenuity névre keresztelt apró helikopter távolról is irányítható lesz.

Pazar videón csodálhatjuk meg a marsi égbolton elhaladó felhőket

Lélegzetelállító felvételek kerültek fel nemrég a világhálóra, amelyeken a kietlen, egyben lenyűgöző marsi táj látható.

Nyilvánosságra került az első marsi város látványterve

Az ABIBOO építészeti vállalat közzétette előzetes terveit, melyek alapján a vörös bolygó első lakói valójában a sziklák oldalában élhetnek majd.

Fényképeken láthatjuk a Starship szupernehéz boosterét

Újabb mérföldkőhöz érkezett a marsi utazást megcélzó projekt, a SpaceX ugyanis kilövőállomásra állította Super Heavy booster névre keresztelt egységét.

Apró porördögöt kapott lencsevégre a Marson a Perseverance rover

A NASA marsjárója egy parányi homokvihar beazonosításával ünnepelte a vörös bolygón való tartózkodásának első hónapját.

Navajo indián nevekre keresztelik a Mars új helyszíneit

A NASA a navajo kisebbség tiszteletére az újonnan felfedezett marsi objektumokat indián nevekkel látja el.

Egy asztrofizikus szerint Elon Musk marsi kolonizációs ötlete csupán veszélyes tévképzet

Lord Martin Rees asztrofizikus a SpaceX és Tesla alapítójának és vezérigazgatójának ötletét, miszerint be kellene népesíteni a Marsot, egyszerűen veszélyes illúziónak minősítette.