A törvény lehetővé teszi a magáncélú termesztést, a jövőben pedig a rekreációs célú helyszínekre vonatkozó feltételeket is kidolgozzák.
A New York-i Union Square-en aktivisták marihuánával töltött cigarettákkal csábítják oltásra az embereket.
Las Vegasban fogyasztott legálisan marihuánát egy amerikai férfi, majd Dubajba utazott - most börtönbüntetés elé néz.
Több mint öt tonna hasist és 230 kilogramm marihuánát foglalt le a spanyol rendőrség rajtaütések során, száz embert pedig letartóztattak.
Vádemelést javasolnak egy szerb férfi ellen a Bács-Kiskun megyei nyomozók, miután eladásra szánt kábítószert találtak nála a tompai határátkelőhelyen.
Mióta az USA több államában is legalizálták a marihuánát, nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály is elkezdett vicces cigarettát szívni.
Szerda éjjel elfogadták a mexikói törvényhozás alsóházában a javaslatot, melynek alapján teljes mértékben legalizálnák a marihuána fogyasztását, azonban a véres drogháború kellős közepén lévő országban ez a döntés egyelőre megosztónak bizonyul.
Megunták mindennapi életüket, ezért okos gazdálkodásba kezdett két juhász a romániai Temes megyében.
A férfi saját fogyasztásra termesztette a marihuánát, ami miatt felelnie kell a bíróság előtt. Nem volt túl szívbajos, amikor úgy döntött, hogy termesztésbe kezd.
A thai kormány azt szeretné elérni, hogy az indiai kenderre a farmerek ugyanúgy plusz bevételforrásként tekintsenek, mint például a búzára, rizsre vagy a kukoricára.
A Karib-térség egyik legismertebb országát, Jamaicát általában a legtöbben a reggae zenével, a Rasztafárikkal és mindenekelőtt a töménytelen mennyiségű marihuánával azonosítják, ám ez utóbbi sztereotípiát némileg komplikálják a helyi törvények.