Budapest főpolgármestere egyértelműen Vlagyimir Putyin kiszolgálásának tudja be azt, hogy az önkormányzatokra többletterhet tett a háború.
Ceglédi Zoltán ismert politikai elemző szerint nincs meglepő név az eddig bejelentett miniszterelnök-jelöltek közül, sokkal inkább meglepőbb koalíciók születhetnek.
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje a saját közösségi oldalán üdvözölte a budapesti főpolgármester bejelentését, hogy részt vesz az előválasztáson.
A Magyar Szocialista Párta (MSZP) hivatalosan is megerősítete, hogy Karácsony Gergelyt fogják támogatni az ellenzéki előválasztáson.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere elfogadta a Párbeszéd felkérését, így a várakozásoknak megfelelően részt fog venni az ellenzéki előválasztáson, mint miniszterelnök-jelölt.
A Párbeszéd Magyarországért Párt pénteken jelentette be a Facebookon, hogy Karácsony Gergely társelnök, Budapest főpolgármestere a párt miniszterelnök-jelöltje.
A főpolgármester egyelőre nem árulta el, miről van szó, de azért lehet tippelni.
A koronavírus terjedését és a járatok terheltségének csökkentését eredményezhetné, ha a középiskolákban valamivel később kezdődnének az első tanórák.
Arról biztosította a főpolgármester Budapest lakosságát, hogy "a városok kifosztása" miatt sem állnak le a fővárosi fejlesztések.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a korábbi találgatásokkal egybehangzóan részt fog venni az ellenzéki előválasztáson.
A fővárosi cégeknél szabadnapot kaphatnak automatikusan azok, akik felvették a védőoltást.